Közélet

Jelentősen nőtt a házasságkötések száma hazánkban

Közel 200 ezerrel élnek most többen házasságban 2010-hez képest, mondta egy rendezvényen az Emmi államtitkára, Novák Katalin.

Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli – mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum amfiteátrumában tartott ceremónián az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára közölte: az idén június végéig 24 020 pár mondott igent a közös életre, ez azt jelenti, hogy közel 200 ezerrel élnek most többen házasságban 2010-hez képest.

Az államtitkár köszönetet mondott a NOE-nak, amely több mint harminc éve dolgozik a magyar családokért határokon innen és túl, és megköszönte annak az öt fiatal párnak a bátorságát, akik vállalták, hogy megosztják örömüket, boldogságukat a közösséggel.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelõs államtitkár
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a házasságkötés, a gyermekvállalás, a családalapítás a legszemélyesebb közügy, hiszen olyan magánügy, amelynek értéke van a közösség számára. Ezért indította el a kormány a babaváró támogatást, az otthonteremtési programot – folytatta -, és segíti a férfiakat és a nőket abban, hogy házasságot köthessenek egymással, ezért védi a férfi és nő házasságát, a családokat és gyermekeket Magyarországon.

A maga is nagycsaládos Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere (Fidesz) Kölcsey Ferencet idézte: „Aki gyermeket nevel, az a hon iránt szent kötelességet teljesít”, és arra hívta fel a figyelmet, hogy nagycsaládosnak lenni gondolkodásmódot jelent.

családok házasságkötések Novák Katalin társadalom
Kapcsolódó cikkek