Közélet

Nem sért uniós jogot az adós ellen indítható végrehajtás

Nem jogsértő magyarországi fogyasztói hitelszerződéseknek az a kikötése, amely szerint az adós tartozásának összegét a pénzintézet egyoldalú nyilatkozata állapítja meg.

Nem ütközik uniós jogba a magyarországi fogyasztói hitelszerződéseknek az a kikötése, amely szerint az adós tartozásának összegét a pénzintézet egyoldalú nyilatkozata állapítja meg, és erről olyan közjegyzői okirat állíttatható ki, amellyel az adóssal szemben végrehajtási eljárás indítható – közölte döntését az luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében.

Az ügy előzménye, hogy egy magánszemély és egy bank lakásvásárlás céljából devizahitel-szerződést kötöttek. A szerződés egy olyan feltételt tartalmaz, amely szerint a hiteladós tartozásának mindenkori összegét a pénzintézet az adós nála vezetett számláin, valamint a saját nyilvántartásain és könyvein alapuló egyoldalú nyilatkozata állapítja meg úgy, hogy e nyilatkozatról olyan közjegyzői okirat állíttatható ki, amellyel az adóssal szemben közvetlenül végrehajtás indítható.

Az érintett keresetet indított annak megállapítása érdekében, hogy a kölcsönszerződés említett feltétele tisztességtelen-e, mivel e feltételből adódóan vita esetén neki kell bírósághoz fordulnia a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása céljából úgy, hogy a bizonyítási kötelezettség őt terheli. A bank vitatja a keresetben megfogalmazott állításokat, az ügyben eljáró magyar hatóság pedig e jogvitával összefüggésben a fogyasztói szerződésekben a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazását tiltó uniós irányelv értelmezését kéri az Európai unió Bíróságától.

uniós jog Európai Unió
Kapcsolódó cikkek