Közélet

A szárazföldi gerincesek csaknem egyötödét adják-veszik

Ez az arány nagyjából 50 százalékkal magasabb, mint azt eddig gondolták.

A szárazföldi gerinces fajok 18 százalékát adják-veszik legálisan vagy illegálisan világszerte – állapították meg amerikai és brit kutatók, akik szerint ez az arány nagyjából 50 százalékkal magasabb, mint azt eddig gondolták. A szakemberek szerint a vadkereskedelem – beleértve az orrszarvútülkök és elefántagyarak, valamint az egzotikus állatok házi kedvencként való értékesítését – a vadon élő állatok kipusztulásának elsőszámú oka, nyomában a természetes élőhelyeiket feldúló területfejlesztésekkel – írja a BBC hírportálja.

Fotó: AFP

A Science című tudományos folyóiratban publikált tanulmányukban a kutatók a világon elsőként számszerűsítették a globális vadkereskedelemben leginkább érintett szárazföldi gerinces fajokat. Az eredmények alapján több mint 5500 madár-, emlős-, kétéltű- és hüllőfajt, vagyis a világon élő gerincesek 18 százalékát adják-veszik jelenleg világszerte, és további csaknem 3 ezer olyan faj van, amely testi adottságai – például díszes tollazata, vagy egzotikus tülke – miatt a jövőben a vadkereskedők célkeresztjébe kerülhet.

Ha egy fajt értékesítenek, akkor fennáll az esélye, hogy a közeli rokonai is a vadkereskedelem áldozataivá válnak. Amint ezt felismertük, ki tudtunk dolgozni olyan új modellt, amellyel megjósolható, hogy a jövőben mely fajok válhatnak érdekessé a vadkereskedelemben

– magyarázta Brett Scheffers, a Floridai Egyetem munkatársa.

A Sheffieldi Egyetemen dolgozó David Edwards és brit, valamint amerikai kollégái az Andok, az amazóniai esőerdő, Fekete-Afrika, Délkelet-Ázsia és Ausztrália bizonyos régióit azonosították a vadkereskedelem által kedvelt madarak, emlősök, kétéltűek és hüllők gócpontjaiként.

tudomány gerincesek állatok
Kapcsolódó cikkek