Bejelentették, mely vádpontokban indítanak eljárást Trump ellen
Hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával vádolják Donald Trump amerikai elnököt – jelentette be kedden Jerry Nadler, a demokrata többségű képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke és Adam Schiff, a hírszerzési bizottság vezetője.
Nadler kijelentette: Donald Trump veszélybe sodorja a demokráciát és a nemzetbiztonságot. Azt is elmondta, hogy Trump a törvények felett állónak tekinti magát, de senki, még az elnök sem áll a törvények felett.
Majd Adam Schiff részletezte a két vádpontot.
Leszögezte, hogy a tét a következő választások tisztasága, és – mint fogalmazott – „ezért kell most cselekednünk”.
Schiff szerint Donald Trump „nem hagyot számunkra választási lehetőséget”. Hozzáfűzte: ha a demokrata törvényhozók nem tesznek semmit, akkor az elnök cinkosává válnak. A hatalommal való visszaélés vádpontja arra vonatkozik: a feltételezések szerint Donald Trump nyomást gyakorolt Ukrajnára, hogy indítson vizsgálatot politikai riválisa, Joe Biden, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa és volt alelnök ellen korrupció gyanújával az ukrajnai üzleti ügyei miatt.
A kongresszus akadályozására vonatkozó vádpont azért teszi felelőssé az elnököt, mert megakadályozta egyes munkatársai részvételét az impeachment-eljárás előtti vizsgálatokban.
A két vádpontot a törvényhozók 17 tanú több mint száz óráig tartó meghallgatása után fogalmazták meg. Az igazságügyi bizottság várhatóan még a héten szavaz a vádakról, majd a döntést a ház egésze elé terjesztve, a képviselőház voksol az elnök alkotmányos úton történő felelősségre vonásának, azaz felmentési eljárásának a megindításáról.

A bejelentést a törvényhozók a képviselőházban tették meg, Nancy Pelosi házelnök jelenlétében. A két vádpontról a képviselők a héten szavaznak a republikánus elnök közjogi felelősségre vonását célzó (impeachment) eljárás keretében.
Pelosi a bejelentés előtt azt mondta: Donald Trump
megpróbálta korrumpálni a soron következő választásokat,
és „továbbra is veszélyt jelent nemzetbiztonságra”.
Donald Trump – szintén a bejelentés előtt – a Twitteren azt írta, „semmi rosszat” nem tett. Korábban több alkalommal is boszorkányüldözésnek nevezte az ellene folyó eljárást.


