Közélet

Jelentkezett a milliárdos lottógyőztes

A tavaly november 22-i Eurojackpot sorsoláson megszületett minden idők legnagyobb hazai lottónyereménye, hiszen egy magyar szerencsés bruttó 30 millió eurót, azaz több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert. A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, amelyet a napokban meg is tett. Nézzük, hogy mit árult el magáról a legsikeresebb magyar lottózó.

Magyarországon nagyon ritkán lehet a lottónyertesekről személyes információkat megtudni, ezért is különleges alkalom, hogy a Szerencsejáték Zrt. általános gyakorlatának részeként az Eurojackpot hazai nyertese névtelenül kitöltötte az úgynevezett nagynyertes kérdőívet, így megtudhatunk néhány információt játékszisztémájáról, életéről úgy, hogy anonimitása biztosított marad.

A példátlanul szerencsés játékos elárulta, hogy vidéken adta fel a nyertes szelvényét, amelyet önállóan, saját számok megjelölésével játszott meg. Kiderült az is, hogy több éve minden héten játszik az Eurojackpoton és korábban még nem nyert nagy összeget. Egyetlen rituáléja pedig, hogy mindig ugyanazon a napon adja fel a szelvényét. Egy lottózóból értesült arról, hogy nyert, amelyről azonnal értesítette házastársát.

Fotó: AFP

És hogy mire költi a nyereményét? A játékos elmondása szerint

utazásra, autóra, lakásra biztosan jut majd a jackpotból, de jótékonykodni és befektetni is fog,

amelyhez pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszi. Emellett úgy nyilatkozott, hogy szűkebb családja is részesül majd az összegből.

Arra a kérdésre pedig, hogy a nyereményét követően abbahagyja-e a lottózást egyértelmű és a fentiek fényében egyáltalán nem meglepő választ adott: esze ágában sincs, tovább fog játszani.

EuroJackpot milliárdos lottó
Kapcsolódó cikkek