Közélet

Túl a pontokon

Sportrajongók millióinak szívét tépte ki a hír, miszerint vasárnap reggel Kaliforniában helikopterbaleset következtében életét vesztette a Los Angeles Lakers ötszörös NBA-bajnok legendája, a kosárlabdázó Kobe Bryant.

A felfoghatatlan tragédiában kilencen, a pilóta és nyolc utas szörnyethalt. Köztük egy egyetemi csapat baseballedzője, illetve egy másik fiatal kosárlabdázó, és annak egy szülője is az áldozatok között lehet. A TMZ nevű hírforrás szerint az NBA-legenda kosárlabda központjába, a Mamba Academyre tartottak. A Los Angeles Times arról írt, hogy a légijármű körülbelül délelőtt 10 órakkor a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nekiütközött a Los Angeles melletti calabassi hegyoldalnak.

Fotó: Mark RALSTON / AFP

Kobe Bryant halálhírére az Egyesült Államokon kívül az egész (sport)világ óriási megdöbbenéssel reagált, és a tragédiát csak fokozta, hogy a kosárlabdában egyre tehetségesebbnek mutatkozó 13 éves lánya, Gianna is az áldozatok között volt. Apa és lánya közötti feltétlen szeretet és bizalom tökéletesen tükröződött bármelyik eseményen, ahol megjelentek.

Fotó: Christophe SIMON / AFP)

Minden idők egyik legjobb játékosának karriertörténete bővelkedik hullámvölgyekben, de talán emiatt nem lehetett vele szemben semlegesnek maradni. Pályafutásának utolsó 5-6 évében a sérülések miatt egyre inkább a megszállott sport analitikusok, élcelődő sportújságírók, a gyengébb szezonjaiban statisztikáit mormoló kommentárok céltáblájává vált, amire a játékával gyakran rászolgált. Az öregedés és a sérülések miatt nem tudta azt a formát hozni, amit a legjobb szezonjai alatt. Ennek ellenére az NBA legjobbjai közé tartozott, játékosok egész generációját inspirálta jobb teljesítményre.

A dobás passzolt hozzá igazán

Kobe Bean Bryant 1978. augusztus 23-án született Philadelphia városában. Apja kosárkarrierje miatt a család Olaszországba költözött, itt került közelebb a játékhoz. Itt alapozta meg a kiemelkedő képzettségét, bár gyakran önző volt. 13 évesen hazaköltöztek Philadelphiába, de nehezen ment a beilleszkedés. Az elképesztő munkamoráljával már ott, a Lower Merion High School csapatában kitűnt. Időközben az edzői arra a következtetésre jutottak, hogy

jobb egy rossz dobás Kobe-tól, mint egy rossz passz valamelyik csapattársától.

Harmadik évében már felfigyeltek rá az elit egyetemek, Rick Pitino (Kentucky) és Mike Krzyzewski (Duke) is többször megnézte őt. Csapata az idény végén bajnokságot nyert.

Az új Jordan

A ’90-es évek elejére kisebb háború alakult ki a sportszergyártók között, az Adidas amerikai leányvállalata óriási versenyhátrányban volt. A felemelkedésükön 3 ember dolgozott: Rob Strasser, Peter Moore, Sonny Vaccaro, aki 1994 nyarán megszervezte az Adidas kosaras táborát. Vaccaro biztos volt benne, hogy Kobe-ból fog „új Jordant” csinálni. A fiatal játékos cipőszerződés terve végig titokban maradt, és

összesen 10 millió dollárt garantált a játékosnak, 1 milliót az első évében.

Kobe közben bejelentette, hogy jelentkezik az NBA játékosbörzéjére. A Charlotte Hornets drafolta őt a 13. helyen, pedig nem is járt náluk privát edzésen. Később elcserélték a Lakers-el Vlade Divacra. Egyesek szerint ezt igazán Vaccaro és az Adidas akarta, mert a nagyobb rivaldafény hatására sokkal több eladott cipőt reméltek.

A renegát

Miközben a Los Angeles Lakers Shaquille O’Neal megszerzésén dolgozott, 1996 július 10-én hivatalosan is megkötötték a cserét Bryant játékjogáért a Hornets csapatával. Kobe a szüleivel együtt aláírta a szerződését, ami

3 év alatt 3,5 millió dollárt garantált neki.

Keményen dolgozott az edzéseken, és videóelemzéseket nézett. A csapattársakkal szemben zárkózott volt. Szeptemberben

eltörte a csuklóját, ennek ellenére részt vett az edzőtáborban, s minden olyan feladatot végigcsinált, amihez nem kellett használnia a törött kezét.

A látszat ellenére Kobe és Shaq között ekkor még nem volt rossz viszony, csak a személyiségük volt teljesen eltérő. Bryant zárkózott és munkamániás volt. 1998 nyarán aláírt egy 6 éves, összesen 71 millió dollárt garantáló hosszabbítást, ami a lockout előtt még 100 millió körüli szerződés lehetett volna. Az Adidas egy

48 millió dolláros szerződést adott neki, az egyéb szponzorációs megállapodásai évi 5 millió dollárt garantáltak neki.

Az anyja felügyelte a fia bevételeit, miközben a kevés játékpercek miatt zsörtölődő Kobe sikerei már nem sokat várattak magukra. Az All-Star hétvége alatt bemutatták az új albumát, ami óriási bukott, de megismerkedett a 17 éves Vanessa Laine-nel, aki Snoop Dogg klipforgatásán volt háttértáncos. A Lakers 12 év után bajnok lett, köszönhetően az effektív Kobe-Shaq játékkapcsolatnak,

ami sorozatban három bajnoki címet ért az arany liláknak.

Nemsokára Laine beköltözött a Bryant-házba, így Kobe szülei szinte azonnal elvesztették a befolyásukat a fiúkra.

A szétesés felé

A 2002-2003-as idény alatt Kobe titokban Coloradóba utazott, hogy rendbe tegyék a térdét egy olyan beavatkozással, amiről nem tájékoztatta a csapatát.

2002 nyarán Kobe Bryant kivásárolta magát az Adidasszal kötött szerződéséből, ami állítólag 10 millió dollárjába került. Sokan úgy gondolták, hogy a Nike fizette ki ezt a kompenzációs díjat is. Kisebb meglepetésre Kobe nem írt alá egyből a Nike-hoz, egy évig „szabadügynök” maradt.

A szálláshelyén Kobe egy 19 éves szállodai dolgozóval elegyedett intim viszonyba, amiért később letartoztatták szexuális bántalmazás vádjával. A Coca-Cola és a McDonald’s is felbontotta a vele kötött támogatói szerződését, a Nike pedig kivárt.

A Lakers titánja peren kívül 5 millió dollárt ajánlott a lánynak, a felesége ujján pedig már egy 4 millió dolláros gyémántgyűrű csillogott a sajtótájékoztatón.

A megromlott hírnevű játékossal a Lakers a döntőig menetelt, de vereséget szenvedett a Detroit Pistonstól. O'Neal távozott Miamiba, a gárda kerete teljesen kicserélődött. Itt már azonban egyedül ő lehetett az arany-lilák új vezére.

Az első sikerek

Néhány küzdelmes szezont követően a kaliforniai gárda ismét eljutott a döntőig, de ott a Boston Celtics megálljt parancsolt.

Tarantino Kill Bill-filmjei hatására elkezdte használni a Black Mamba becenevet, míg a mezszámát 8-asról 24-esre változtatta.

Fotó: MARK RALSTON / AFP

A kudarctól feldúlva 2008 nyarán az olimpia jelentett némi vigaszt számára, ahol az Egyesült Államok csapata diadalmaskodott. Bryant az első edzéstől kezdve pozitív hatással volt a keretre. Kobe olimpiai aranyat nyert, s később azt nyilatkozta, hogy ezt a győzelmet többre tartja a bajnoki címeinél. Az utóbbi még kétszer sikerült neki, az örök nemezis Boston Celtics 2009-ben és az Orlando Magic ellen 2010-ben.

Hattyúdal

Bár Bryant-ben lett volna még potenciál, a Lakers csapatépítési tervei rendre kudarcot vallottak. Kobe egyre több játékpercet töltött a pályán, ami még jobban emelte a sérülésveszélyt az idősödő ikonnak. Amikor a Golden State Warriors ellen 2013 áprilisában Achilles-ín-szakadást szenvedett, már sejteni lehetett, hogy egy parádés pályafutás ér véget lassan. 2015. november 30-án a Dear Basketball című verssel jelentette be, hogy az idény végén visszavonul. Ebből az írásából animációs kisfilmet készíttetett, ami Oscar-díjat kapott 2018-ban.

Úgy gondolom, millió módja van a közönség elérésének és az a fontos, hogy érdekes történetekkel és karakterekkel tegyük ezt meg

Fotó: FREDERIC J. BROWN / AFP)

Utolsó meccsén a Lakers a Utah Jazz ellen játszott, hatvan pontot dobva köszönt el a kosárlabdától a Staples Centerben.

A Fekete Mamba

Sportolóként több pénzt keresett, mint Michael Jordan. Szinte a semmiből épített fel egy kimagasló üzleti potenciállal bíró márkát. A saját produkciós cége, a Kobe Inc. a tartalomgyártás területén tevékenykedik. A világ egyik legnagyobb online piacterének számító kínai Alibabával kötött szerződést 2013-ban, illetve résztulajdonosa lett a The Player’s Tribune média platformnak és a Body Armour sportital-márkának.

2018-ban a Coca Cola részesedést vásárolt cégből, még inkább növelve annak az értékét, ami így közel 200 millió dollárt ér.

A visszavonulása után a Forbes cikke szerint összesen 680 millió dollárt (kb. 186,8 milliárd forintot) gyűjtött.

Az évek során szerepelt többek közt a McDonald’s, főszponzora a Turkish Airlines, a Nike, a Sprite, a Nintendo, és az Apple Tv reklámjaiban.

Bryant cége manapság közel 2 milliárd dollár értéket képvisel.

A Bryant Stiebel vállalatának a sikeres videojáték, a Fortnite készítőjének, az Epic Games-ben vannak érdekeltségei. Fontos kiemelni a digitális fizetési megoldásairól ismert Klarna vagy a háztartási cikkek gyártásával foglalkozó The Honest Company-t is. Kobe Bryant 2003-ban írta alá első szerződését a sportszergyártó óriással, a Nike-val, és olyan sztárjátékosokkal erősítette a márkát, mint jóbarátja, Lebron James vagy Carmelo Anthony.

A számokon túli örökség

Kobe Bryant sokkal többé vált az évek során, mint egy profi sportoló. Intellektusa és intelligenciája tökéletesen passzolt a meg nem alkuvó természetével, és személyiségének izgalmasabb, eddig nem ismert aspektusai kerültek felszínre.

https://www.youtube.com/watch?v=V-9du4CYTU4

Címeket nyert és megosztotta a közösségeket a pályán való viselkedésével, sikereivel, kudarcaival, és magánéleti tévesztéseivel. Egy 2016-os, CNBC csatornának adott interjújában nyilatkozta:

Ha valóban olyat akarsz létrehozni, ami nemzedékeken keresztül tart, akkor segítened és inspirálnod kell a következő generációt ennek elérésében.

Gyászoló tömeg a Staples Center előtt Los Angelesben
Fotó: Apu GOMES / AFP

A bajnoki címek és az egyéni titulusok mellett elmondhatta magáról, hogy kinőtte a sportvilág kereteit, és világszinten lett meghatározó ikon. Élete és pályafutása halála után feltehetően többeket fog arra motiválni, hogy saját területük legjobbjai legyenek. Ezért kijár a köszönet egy olyan sportlegendának és feltehetően remek apának, mint Kobe Bryant.

kosárlabda Kobe Bryant Black Mamba tragédia helikopterbaleset NBA Gianna
Kapcsolódó cikkek