Közélet

Nincs semmilyen ok az otthoni készletek felhalmozására

A pánikkeltés okozhat gondot a boltok működésében, viszont szükségtelen, hogy a családok soron kívüli bevásárlásokat iktassanak be.

A híradások megfontolására inti a vásárlókat a kereskedelmi szövetség az elkövetkező napokban, mivel itthon egyáltalán nem indokolt, hogy az egyes árucikkekből a családok nagyobb mennyiségeket szerezzenek be a megszokottnál. A hazai áruellátás zavartalan és folyamatos, így a boltokban káosz legfeljebb a pánikkeltés miatt alakulhat ki, a vírushelyzet miatt nem. A reptér és a MÁV közölte: felkészültek a fertőzés terjedésének megelőzésére – olvasható a Magyar Nemzetben.

„Nincs semmilyen ok az otthoni készletek felhalmozására, indokolatlan, hogy a magyarok megváltoztassák fogyasztási szokásaikat a koronavírussal kapcsolatos híresztelések miatt.

A magyar élelmiszer-kereskedelem 80 százaléka hazai forrásból szerzi be az árut, a kereskedők ráadásul hónapok óta alkalmazkodnak az egyébként is bőséges lakossági fogyasztáshoz, vagyis az ellátási láncunk képes kielégíteni a forgalmasabb időszakokban jellemző igényeket is, akárcsak karácsonykor, húsvétkor” – mondta a lapnak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Fotó: VG / Kallus György

Vámos György szerint

itthon folyamatosan biztosított az árukínálat, a beszerzési forrásokat pedig szállítási problémák esetén is hamar pótolni lehet.

A főtitkár, aki szerint hazánkban a pánikkeltés okozhat gondot a boltok működésében, nem a vírushelyzet, leszögezte:

szükségtelen, hogy a családok a megszokott életvitelükhöz képest soron kívüli bevásárlásokat iktassanak be.

A látja, hogy a hatóságok is folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, ráadásul a boltok működése, a helyzetértékelés kizárólag a jogszabályok és az illetékes hatóságok állásfoglalásaitól függ. Ebben semmilyen változás nem történt.

koronavírus Országos Kereskedelmi Szövetség
Kapcsolódó cikkek