A magyar reklámadóhoz kapcsolódó szankciórendszer összeegyeztethetetlen az uniós joggal
Egy olyan tagállami szabályozás, amely a valamely másik tagállamban letelepedett reklámszolgáltatókat a reklámadó-kötelezettségük tekintetében bejelentkezési kötelezettség alá veti, nem ellentétes a szolgáltatásnyújtásnak az EUMSZ 56. cikkben biztosított szabadságával – írja a bíróság a március 3-i Google Ireland ítéletben hozott döntésére hivatkozva. Hozzáteszik, hogy ez még abban az esetben is így van, ha a Magyarországon letelepedett ilyen szolgáltatásokat nyújtók mentesülnek e kötelezettség alól arra tekintettel, hogy az említett tagállam területén alkalmazandó bármely másik tekintetében fennálló adóalanyiságuk címén összehasonlítható bejelentési vagy nyilvántartásba vételi kötelezettség alá esnek.
Ezzel szemben a bíróság keddi ítéletében megállapította, hogy a fenti elvvel ellentétes e szabályozás azon része, amely azt írja elő, hogy a Magyarországtól eltérő másik tagállamban letelepedett olyan szolgáltatásnyújtókkal szemben, amelyek nem tettek eleget a bejelentkezési kötelezettségüknek,
néhány nap alatt egymást követően több mulasztási bírság kerül kiszabásra, amelyek halmozott összege elérheti a több millió eurót, anélkül hogy
Óriási bírságot kapott a Google
A Google Ireland – amely a reklámadó hatálya alá tartozó tevékenységet folytat – elmulasztotta az ezen adóval összefüggő bejelentkezési kötelezettségének teljesítését. Emiatt első alkalommal tízmillió forint összegű mulasztási bírságot, ezt követően pedig néhány napon belül további mulasztási bírságokat szabtak ki, amelyek együttes összege elérte az 1 milliárd forintot. Ezen összeg a bejelentkezési kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetére a magyar szabályozásban előírt mulasztási bírságok maximális összegének felelt meg – közölte a bíróság.
Az EU Bírósága emlékeztet arra, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága tiltja minden olyan nemzeti szabályozás alkalmazását, amely alkalmas arra, hogy a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást a tisztán egy tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál nehezebbé tegye. Ezen elv ily módon megköveteli az ezen alapvető szabadságot érintő minden olyan korlátozás megszüntetését, amely azon alapul, hogy a szolgáltatás nyújtója a szolgáltatásnyújtás helyétől eltérő tagállamban telepedett le.
A szóban forgó bejelentkezési kötelezettség nem köti feltételekhez a reklámok közzétételére irányuló tevékenység Magyarország területén való folytatását, és az fennáll függetlenül attól, hogy mindezen, a magyar reklámtörvény hatálya alá tartozó szolgáltatók letelepedési helye hol található
– emelte ki a luxembourgi testület. Hozzáteszik, hogy ezen adminisztratív követelmény önmagában nem képezi a szolgáltatásnyújtás szabadságának akadályát.
Mint írják,
valójában csak a Magyarországon adóilletőséggel nem rendelkező adóalanyokat fenyegeti annak veszélye, hogy velük szemben e szankció kiszabására kerül sor.
Az ítélet szerint nem vitás, hogy a Magyarországon letelepedett reklámszolgáltatók szankcionálhatók a nemzeti adójogi szabályozás általános rendelkezései alapján velük szemben előírt hasonló bejelentkezési és nyilvántartásba vételi kötelezettségek teljesítésének elmulasztása miatt.
Ugyanakkor a reklámadóhoz kapcsolódó szankciórendszer olyan mulasztási bírságok kiszabását teszi lehetővé, amelyek összege jelentősen magasabb, mint azon rendszer keretében kiszabott mulasztási bírságok, amelyeket valamely Magyarországon letelepedett reklámszolgáltató által a nyilvántartásba vételi kötelezettségének megsértése esetére írnak elő
– hangsúlyozza közleményében a bíróság. Másfelől sem az ez utóbbi rendszerben kiszabott összegek, sem e rendszerhez kapcsolódó határidők nem olyan szigorúak, mint amelyeket a reklámadóról szóló törvény által előírt szankciók keretében alkalmaznak.
A bíróság megállapította, hogy ez a bánásmódbeli különbség, amelyet aránytalannak és következésképen nem igazoltnak ítél, a szolgáltatásnyújtás szabadságának az EUMSZ 56. cikk által tiltott korlátozásának minősül
– zárul a EU Bíróságának közleménye.
