Közélet

Magyarok is érzékelték a zágrábi földrengést

Zágráb térségében földrengés keletkezett, számos magyar város lakója is érzékelte ezt, nagyobb károk hazánkban nem történtek.

Földrengés volt Zágrábban vasárnap reggel; a rengést Magyarországon is érzékelték. A CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium vasárnap reggeli közleménye szerint reggel 6 óra 24 perckor a Richter-féle skála szerinti 5,6-os földrengés keletkezett a horvát főváros, Zágráb térségében, mintegy 9 kilométeres mélységben.

Hozzátették: a földrengést a lakosság Magyarországon is érzékelte.

Nem sokkal később azt közölték: 22-én 7 óra 1 perckor újabb földrengés keletkezett Zágráb térségében, melynek magnitúdója 5,1 volt a Richter-féle skálán.

Itthon is érezték

Zala megyében is érezhető volt a vasárnap hajnalban Horvátországban, Zágráb közelében történt 5,6-es amplitúdójú földrengés, az első információ szerint a fölmozgás Muraszemenyén okozott kisebb kárt – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kalamár Norbert elmondta:

a hajnali rengés miatt Muraszemenyén megrepedt egy ház fala, de tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség.

Az első órákban további bejelentések nem érkeztek – tette hozzá.

Fotó: Stipe Majic / Anadolu Agency

A rengés epicentrumától alig száz kilométerre lévő Nagykanizsa polgármestere, Balogh László sokakkal együtt maga is érzékelte a 6 óra 24 perckor történt rengést, majd a 7 óra utáni utórengést.

Mint elmondta: a közösségi oldalakon is gyorsan terjedt a hír, de a katasztrófavédelem helyi vezetőjével történt egyeztetése után azt az információt kapta, hogy nincsenek jelzések károkról, az áramszolgáltatásban sem volt fennakadás.

A Zalai Hírlap online kiadása arról számolt be, hogy a megye egész területén, de Somogy és Vas megyében is nagyon sokan érzékelték a rengést, de károkról nem kaptak beszámolót.

Sokan az ágyak remegésére, tárgyak, bútorok mozgására ébredtek.

Horvátországi olvasói jelzések alapján Zágrábban komoly károkat okozott a rengés, például autókat törtek össze a házakról ledőlő faldarabok.

Szolidaritás

Szolidárisak vagyunk horvát barátainkkal

– közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében a horvátországi földrengésre reagálva.

A tárcavezető azt írta: a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánunk. Az újjáépítésben Horvátország számíthat a segítségünkre – tette hozzá.

 

földrengés Szijjártó Péter Zágráb zala megye
Kapcsolódó cikkek