Közélet

Mintegy négyszáz dalszerző kapott gyorssegélyt

Nem csupán a rászorultság mértékét vizsgálták, a zenei bevételkiesés várható összegét is figyelembe vették.

Mintegy négyszáz dalszerző számlájára érkezik meg hamarosan egységesen bruttó 160 ezer forint gyorssegély abból a 62 milliós támogatási keretből, amelyet március végén hozott létre az Artisjus könnyűzenei szerzők számára.

A felhívás minden olyan dalszerzőnek, szövegírónak szólt, akik a koronavírus-járvány miatt lemondott fellépéseik és egyéb munkáik miatt jelentős bevételkiesést szenvednek el. 680 pályázat érkezett az Artisjus Zenei Alapítványához, ezeket bírálták el

– közölte a jogvédő iroda egyesület hétfőn.

A döntés értelmében 389 szerző részesül rendkívüli támogatásban, ők egyszerre több feltételnek is megfeleltek:

koncerteztek volna a kritikus időszakban, de a lemondott fellépéseik vagy más elmaradó munkáik miatt bevételtől esnek el.

Emellett szociális helyzetükből adódóan rászorulnak a támogatásra és nem adtak be pályázatot az Előadóművészi Jogvédő Irodához (EJI) rendkívüli segélyre.

Az EJI-vel összehangolt pályáztatás célja az volt, hogy az erőforrások szűkössége ellenére a rászoruló zenészek minél szélesebb köre segítséghez juthasson. További szempont volt az elbíráláskor, hogy a pályázók aktívan foglalkoztatott dalszerzők legyenek, szerzeményeik nyilvános elhangzásai teremtik meg ugyanis azt a jogdíjalapot, amelyből most el tudott különíteni forrást az Artisjus a soron kívüli segélyezésre – szerepel a közleményben.

Fotó: Jászai Csaba / MTVA

Nem csupán a rászorultság mértékét vizsgáltuk, a zenei bevételkiesés várható összegét is figyelembe vettük. Főállású szerzők számára szavaztunk meg támogatást, mert az ő keresetük beláthatatlan ideig nullára csökkent

– idézte a kommüniké Vitáris Ivánt, az Ivan and the Parazol frontemberét, az Artisjus Zenei Alapítvány tizennégy tagú szociális bizottságának egyik tagját. A bizottság javaslata alapján az alapítvány kuratóriuma hozta meg a végső döntést.

A rendkívüli helyzetre tekintettel a pályázatokat gyorsított eljárásban bírálták el, ugyanakkor mindegyik bizottsági tag egyénileg is megvizsgálta az összes pályázatot, emellett több fordulóban közösen is megvitatták a beküldött dokumentumokat. A rászoruló szerzők 2020 második felében jelentkezhetnek újra támogatásért az Artisjusnál, akkor már a minden évben meghirdetett szociális támogatásra pályázhatnak – közölte a szervezet.

dalszerző segély Artisjus
Kapcsolódó cikkek