Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti munkatársa a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy katonák, rendőrök felkészítése folyamatos.
Összesen 31 kórház kap pótlást védőeszközből a nap folyamán, illetve a rendőrök is megkapják az egyéni védőfelszerelések (overálok, kesztyűk, maszkok). Az alezredes elmondta, hogy eddig
több mint 82 ezer karantén-ellenőrzést hajtottak végre és 564 szabálysértési feljelentésre volt eddig szükség.
Sajnálatos módon azt látjuk, hogy ahogy az idő halad előre, egyre inkább több a hatósági házikarantént megszegő személyek száma
– mondta az alezredes.
Elmondta, hogy rendőrök folyamatosan jelen vannak a köztereken, a nyilvános helyeken. Hozzátette, hogy
eddig 2044 szabálysértési intézkedésre már szükség is volt. 459 ilyen esetben is volt szabálysértési feljelentés.
Szintén azt tapasztaljuk, hogy a kijárási korlátozással összefüggésben egyre többen szegik meg az ezzel kapcsolatos szabályokat
– közölte.
Kiss Róbert a határellenőrzések kapcsán elmondta, hogy Csanádpalotánál csak a teherforgalom engedélyezett, Nagylaknál eddig a személyforgalom volt lehetséges, azonban kivételt jelentenek már az élőállat, a friss termékek és a veszélyes anyagok szállítása is. A péntek reggeli határátlépésnél a teherforgalomban kisebb forgalom volt Hegyeshalomnál.
Az operatív törzs ügyeleti munkatársa közölte, hogy büntetőeljárások száma megnőtt, összesen 144 büntetőeljárást indítottak: 36 rémhírterjesztés, 22 közveszéllyel való fenyegetés, 33 csalás és 10 esetben járványügyi szabályszegés miatt.