BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump: Amerika újra akar indulni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Trump állítja, hogy a járvány lassítására hozott intézkedések beváltak, sikerült elejét venni a legrosszabb forgatókönyv megvalósulásának.

Szakaszosan javasolja újraindítani a mindennapi életet az amerikai szövetségi kormány

– jelentette be Donald Trump elnök csütörtökön este a Fehér Házban. Az elnök elmondta, hogy a járvány összehozta az amerikaiakat, akik közösen hoztak áldozatot a kór megállítása érdekében. Úgy fogalmazott: „állampolgáraink áldozatvállalását a jövendő nemzedékek is elismerik majd”.

Kifejtette, hogy

a járvány lassítására hozott intézkedések beváltak, sikerült elejét venni a legrosszabb forgatókönyv megvalósulásának. Mint mondta: bár egyetlen haláleset is sok, de általában véve az ország túl van a járvány csúcspontján.

Az ország hosszú távú leállásáról úgy vélekedett, hogy az nem lehet tartós megoldás, s ennek szerinte még a közegészségügyre is kártékony hatása lenne. „Újranyitjuk országunkat, Amerika újra akar indulni” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy az amerikaiak szeretnék, ha az élet már visszatérne a normális kerékvágásába. „És ez meg is fog történni” – tette hozzá, hangsúlyozva azt is, hogy az országnak szüksége van a működő gazdaságra.

Azért zártuk le a gazdaságunkat, hogy megnyerjük ezt a háborút, és nyerésre is állunk

– mondta az elnök.

Donald Trump
Fotó: Mandel Ngan / AFP

Trump elmondta, hogy amennyiben a járvány az ősszel ismét fellobbanna, az ország már felkészült lesz rá minden tekintetben, és ezt a most megfogalmazott ajánlások is garantálják.

„A meccsnek nincs vége”

A kormányzati tervezet az ország szakaszos, mégpedig három szakaszban megvalósítandó újraindítását javasolja:

  • az első szakaszban az idős vagy komoly betegségük okán sérülékeny, a vírusfertőzésre fogékony embereknek továbbra is be kell tartaniuk a kijárási korlátozásokat és a társadalmi távolságtartás előírásait, minimálisra kell szorítaniuk a nem okvetlenül szükséges utazásokat, és el kellene kerülniük azokat a helyeket és rendezvényeket, ahol tíz embernél többen gyűlnek össze.
  • A második szakaszban ezek az előírások némileg enyhülnek, és a sérülékeny emberek már utazhatnak és csak azokat a helyeket kell elkerülniük, ahol ötven főnél többen vannak. Ebben a második szakaszban nyithatók újra az iskolák, óvodák és a már nem sürgős műtéteket is elvégezhetik a kórházakban.
  • Birx a harmadik szakaszt „az új normalitásnak” nevezte. Mert már a krónikus betegségekkel küszködők számára is enyhülnek a szigorítások, de – nem szűnnek meg teljesen. Így például be kell tartaniuk a társadalmi távolságtartást és kerülniük kell a nagy tömegeket. Ebben a szakaszban újranyithatnak majd például a fitneszklubok, de azoknak is szigorú egészségbiztonsági előírásokat kell követniük. Az új normalitás az eddigi világnak intett búcsút jelenti, jó időre
  • – foglalta össze a tervezetet Deborah Birx, a kormányzati munkacsoport tagja, járványügyi szakember. Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, a kormányzati munkacsoport másik tagja mindezt azzal egészítette ki, hogy „az új normalitás” azt jelenti, a járvánnyal változatlanul számolni kell. „A meccsnek nincs vége” – mondta.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.