BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hasznukra válik az új modell az egyetemeknek

Az új finanszírozási modellel az egyetemek rugalmasabban reagálnak a kihívásokra – vélekedik Bódis József.

Az alapítvány alapú fenntartás révén az egyetemek jobban tudnak reagálni a kor kihívásaira mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hétfőn az M1 csatornán.

Bódis József hozzátette:

a jelenlegi állami egyetemi rendszerben számos olyan probléma van, amelyeket költségvetési és vagyontörvényi kötöttségek, közbeszerzési nehézségek okoznak.

Az új modell által egy önkormányzati típusú egyetemi irányítás jön létre, és a döntéseket az egyetemeken felállított kuratóriumok hozzák meg emelte ki.

A felsőoktatási intézmények többségének régi vágya, hogy egy kevésbé kötött és szabályozott rendszerben tudjon dolgozni, az új modell által pedig előbb tudnak reagálni a környező gazdasági, társadalmi és nemzetközi kihívásokra, hallgatói és egyéb elvárásokra közölte.

A Budapesti Corvinus Egyetem már alapítványi fenntartásban működik emlékeztetett, megjegyezve, hogy az ott kialakított rendszer magánegyetemekre van szabva. A további modellt váltó egyetemek alapítványi fenntartói rendszerben működnek majd, de az átállás idejéig köldökzsinórral az államhoz lesznek kötve, azáltal hogy a hallgatók jelentős része állami ösztöndíjasként végezheti el tanulmányait ismertette Bódis József.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.