Közélet

Őszre halasztották a Hableány-ügy tárgyalását

A vád szerinti bűncselekmények miatt – a halmazati szabályokra figyelemmel – 2 évtől 11 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki az ukrán kapitányra.

Őszre halasztotta a bíróság a Hableány-ügy tárgyalását, szeptember 8-án kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának pere; a férfi a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetért – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A törvényszék tájékoztatása szerint

a szeptemberi időpont mellett október 14-ére is kitűzött a bíróság egy új határnapot.

Az ügyben március 11-én tartott előkészítő ülést a Pesti Központi Kerületi Bíróság, ezt a koronavírus-fertőzés veszélye miatti óvintézkedésként a hallgatóság és a sajtó munkatársai kivetítőn keresztül, külön teremből figyelhették. Nem voltak jelen a koreai túlélők és az áldozatok hozzátartozói sem, bár értesítették őket, a bíróságnak ugyancsak a fertőzés veszélyére hivatkozva jelezték, hogy nem kívánnak részt venni az ülésen.

Az előkészítő ülésen április 30-ára, illetve május 28-ára tűzte ki eredetileg a bíróság a per tárgyalását, ám az áprilisi tárgyalás elmaradt és a csütörtökit sem tartják meg. Az előkészítő ülésen a bíró annak figyelembevételével határozta meg a tárgyalás időpontját, hogy az egyik dél-koreai sértett jogi képviselője akkor jelezte, a baleset első évfordulójára a dél-koreai áldozatok hozzátartozói várhatóan Budapestre utaznak egy megemlékezésre.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az ukrán kapitány ellen tavaly novemberben emelt vádat az ügyészség a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

A vád szerint a 65 éves ukrán kapitány a szállodahajóval a Duna bal partjáról, az V. kerületi, Akadémia nevű hajóállomásról indult el északnak, a Margit híd irányába. Az úti célja Passau volt. A hajót zuhogó esőben, éjszakai látási viszonyok között, a Duna két partján üzemelő közvilágítás mellett, sűrű vízi forgalomban vezette, de szabad szemmel több mint egy kilométer távolságra el lehetett látni.

Az ügyészség szerint a kapitány magatartása miatt ütközött neki a szállodahajó a Margit híd alatt a Hableány hátsó részének, beforgatta maga elé, rövid ideig maga előtt tolta, majd lenyomta a víz alá. A Hableány körülbelül 30 másodperc alatt teljesen víz alá merült, elsüllyedt, a rajta tartózkodó 35 ember a vízbe került.

A vád szerinti bűncselekmények miatt – a halmazati szabályokra figyelemmel – 2 évtől 11 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki az ukrán kapitányra. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség korábban azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje 9 év börtönre az ukrán kapitányt és 9 évre tiltsa el a vízi járművezetéstől, ha az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, erről azonban Jurij C. nem mondott le.

Pénteken lesz az első évfordulója a tragédiának: 2019. május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött a Hableány sétahajónak, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

 

Fővárosi Törvényszék Hableány
Kapcsolódó cikkek