Az ingyenes KRESZ- és nyelvvizsga is segíti a családtervezést
Egy kutatásból kiderült: tízből nyolc kisgyerekes anya szerint a munkába állás és a gyerekek születése teszi szükségessé igazán, hogy volán mögé üljenek.
VG
2020.07.27, 09:26
Megosztom a cikket
Újabb segítséget kapnak a magyar emberek ahhoz, hogy gyermeket vállalhassanak
– mondta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért stratégiai elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek. Molnár Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy
az ingyenes KRESZ- és nyelvvizsga lehetőségét július elsejétől kiterjesztették a cseden, gyeden és gyesen lévőkre, jövő nyártól pedig a csecsemőgondozási díj összege a korábbi hetven százalékról a bruttó fizetés száz százalékára emelkedik.
Fotó: AFP
Az ingyenes KRESZ- és nyelvvizsga lehetősége amellett, hogy a mindennapokban segíti a családokat, jelentősen elősegíti majd azon szülők munkaerőpiaci érvényesülését, akik kisgyermekük nevelését követően térnek vissza a munka világába
– mondta a lap hétfői számában megjelent cikkben Molnár Balázs, aki úgy értékeli: az utóbbi tíz évben folyamatos építkezés zajlik a családbarát Magyarország megteremtése érdekében.
Azzal kapcsolatban, hogy a korábbi hetven százalékról a bruttó fizetés száz százalékára nő 2021. július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összege, a KINCS stratégiai elnökhelyettese elmondta: mind az akcióterv, mind az új intézkedés jelentősen csökkenti annak az esélyét, hogy Magyarországon azért ne szülessenek meg a vágyott gyermekek, mert az anyagi feltételek nem állnak rendelkezésre. Ezt látszanak visszatükrözni azok a pozitív számok is, miszerint folyamatosan nő a házasulandók és a gyermekek száma – tette hozzá.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.