Közélet

Jeffrey Epstein volt élettársát is letartoztatta a rendőrség

Az öngyilkos milliárdos élettársát is előállította a rendőrség.

Ghislaine Maxwellt csütörtök reggel letartóztatták Jeffrey Epstein nyomozásával összefüggésben, derült ki egy az ügyre rálátó forrástól – írja a CNN. Epstein volt élettársát várhatóan már csütörtökön bíróság elé állítják – tette hozzá a forrás.

A kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekkel vádolt Jeffrey Epstein tavaly júliusi letartóztatása után egyre több egykori áldozat fedte fel magát és tett tanúvallomást arról, hogy hol és hogyan működött a szexkereskedelem. Epstein augusztusban felakasztotta magát a börtöncellájában.

Az üzletember egyik áldozata korábban feljelentést tett szexuális zaklatásért és kényszerítésért Epstein és Ghislaine Maxwell ellen is. Virginia Louise Giuffre állította, hogy

 

Epstein és Maxwell a 2000-es évek elején, amikor ő még kiskorú volt, szexrabszolgaként tartották fogva.

A nyilvánosságra került tanúvallomás szerint Epstein szexuális szolgáltatásokra kényszerítette Giuffrét két befolyásos demokrata párti politikussal is. Az áldozat azt is állította, hogy összesen háromszor kellett lefeküdnie András yorki herceggel, egyszer egy karib-tengeri magánszigeten rendezett orgián is.

Igazi szörnyeteg képe rajzolódott ki az Epstein ellen elkészült vádiratból. Kiderült, hogy az üzletember két magánszigetet használt a Virgin-szigeteken, ahol csaknem két évtizeden át csempészett és erőszakolt meg lányokat. A vádirat szerint a 12 és 17 év közötti lányok elleni bűncselekményeket 2001 és 2018 között követték el a Virgin-szigetekhez tartozó Kis Szent Jakab-szigeten, amely Epstein magánbirtoka volt. A dokumentum szerint Epstein a szomszédos Nagy Szent Jakab-szigetet azért vásárolta meg, hogy senki se láthasson be magánbirtokára, ahol a bűncselekményeket elkövették.

 

Kiemelt kép: AFP

 

Jeffrey Epstein bűnügy
Kapcsolódó cikkek