Közélet

BL: a Ferencváros nézők nélkül debütálhat a Camp Nouban

Spanyol lapértesülés szerint nem lesznek nézők a jövő keddi FC Barcelona–Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Spanyol lapértesülés szerint nem lesznek nézők a jövő keddi FC Barcelona–Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzésen – olvasható a Nemzeti Sport oldalán.

A katalán klub a héten azzal a kéréssel fordult a spanyol járványügyi illetékesekhez, hogy a BL-csoportmeccsein fogadhasson nézőket a Camp Nouban. Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség a budapesti Szuperkupa-mérkőzés után engedélyezte, hogy a szurkolók korlátozott számban részt vehetnek a találkozókon (a járványügyi előírásokat betartva).

A Mundo Deportivo beszámolója alapján Alba Vergés egészségügyi miniszter és Josep Maria Argimon egészségügyi államtitkár sem támogatja a nézők beengedését.

Így minden bizonnyal zárt kapus lesz az október 20-i, Ferencváros elleni BL-összecsapás.

Fotó: Xavier Bonilla/NurPhoto

Azt nem tudni,

hogy a Juventus és a Dinamo Kijev ellen is nézők nélkül lesz kénytelen játszani a katalán együttes.

A Sport szerint pénteken lesz hivatalos döntés az ügyben.

Alba Vergés egészségügyi miniszter az Asnak azt is elmondta, hogy az október 24-i Barcelona–Real Madrid összecsapáson sem lehetnek nézők a stadionban, így ez lesz az első el Clásico közönség nélkül.

Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy nézőket engedjünk a stadionokba. Nem mondom, hogy a teljes idényt üres lelátók előtt játsszuk le, de október 20-án és 24-én még biztosan nem nyithatják ki a stadionok kapuit

– mondta Vergés a Catalunya Radiónak.

Az MTI beszámolója szerint Sergi Solé, az El Mundo Deportivo című sportnapilap újságírója a Kossuth Rádiónak elmondta, az FC Barcelona az FTC elleni találkozóra ezer, a Dinamo Kijev ellenire 10 ezer, a Juventus ellenire pedig 25 ezer néző beengedését kéri a katalán kormánytól, ám ezt az illetékesek elvetették.

Ferencváros koronavírus Bajnokok Ligája Camp Nou
Kapcsolódó cikkek