Közélet

Elhunyt Sean Connery

Kilencven éves korában meghalt a világhírű skót színész.

Kilencven évesen meghalt Sean Connery, a világhíró skót színész, az egyik leghíresebb szerepe James Bond volt – írja a BBC.

A skót színész leginkább James Bond alakításáról volt ismert, sőt elsőként ő alakította a titkos ügynököt a filmvásznon. Színészi karrierje évtizedekig tartott, és számos díjat, köztük Oscar-díjat, két Bafta-díjat és három Golden Globe-ot kapott.

Fotó: YURI CORTEZ / AFP

Utolsó filmje a 2003-ban, Alan Moore képregényéből készült A szövetség című alkotás volt. Ezután visszavonult és több filmszerepet nem vállalt, bár 2012-ben a Sir Billi című animációs filmhez kölcsönözte a hangját, mivel a film főszereplőjét róla mintázták.

Conneryt már 1997-ben felterjesztették a lovagi címre, de akkor kihúzták a nevét a listáról, mert nyíltan támogatta a skót függetlenségi mozgalmat. A közvélemény nyomására azonban a brit kormány végül meghátrált, és Connerynek megadatott az is, hogy a magas kitüntetést Edinburghban, hagyományos skót népviseletben vehette át.

gyász Sean Connery
Kapcsolódó cikkek