Közélet

Több mint hétszázmilliót loptak el Trump kampányából

A támadás úgy fest adathalászatnak indult – tette hozzá Andrew Hitt, a párt elnöki tagja.

Hekkerek 2,3 millió dollárt (körülbelül 722 millió forintot) nyúltak le a wisconsini Republikánus Párt számlájáról, amelyen Donald Trump újraválasztási kampányának helyi forrásait tárolták a kulcsfontosságú billegő államban – írja a Bloomberg.

A republikánusok a gyanús tevékenységre október 22-én figyeltek fel, az FBI-t pedig már másnap értesíteték is – mondta el Andrew Hitt, a párt elnöki tagja.

Kétségtelenül hátrányos helyzetbe kerültek a wisconsini republikánusok

- hangsúlyozta Hitt.

Fotó: NICHOLAS KAMM / AFP

A kiberbűnözők manipulálták a számlaadatokat, így

amikor a megvásárolt kampányanyagokat és internetes hirdetéseket akarták kifizetni, azok az eredeti eladók és szolgáltatók számlái helyett a hekkerek zsebében landoltak.

A támadás úgy fest adathalászatnak indult – tette hozzá a politikus.

Trump kevesebb mint 23 ezer szavazattal tudott nyerni Wisconsinban a 2016-os választások során, és idén is kulcsfontosságú billegő államnak számít. Nem véletlen, hogy pénteken mindkét elnökjelölt itt folytatja kampányát.

lopás Donald Trump amerikai elnökválasztás kíberbűnözők 2020 Wisconsin
Kapcsolódó cikkek