Közélet

Ausztriában tömegesen tesztelik a tanárokat és a rendőröket

Tömegesen tesztelni fogják koronavírusra először a tanárokat és a rendőröket, majd a teljes lakosságot – jelentette be az osztrák kormány.

Ausztriában tömegesen tesztelni fogják koronavírusra először a tanárokat és a rendőröket, majd a teljes lakosságot

- jelentette be az osztrák kormány pénteken.

A kétszázezer osztrák tanár és óvodai pedagógus mindegyikét tesztelni fogják december 5-én és 6-án, és azon a hétvégén a tervek szerint véget ér a részleges karantén is. A nagyszabású vállalkozás végrehajtásához több mint száz tesztközpontot létesítenek. A tanárok után az ország mintegy 40 ezer rendőre következik december 7-én és 8-án.

Az osztrák kormány tájékoztatása szerint az azt követő hetekben az ország kilencmilliós lakosságának is lehetősége lesz a teszt elvégzésére.

Fotó: HANS PUNZ / APA / AFP) / Austria OUT

Sebastian Kurz osztrák kancellár kiemelte, hogy a részvétel önkéntes. Ugyanakkor mindenkit annak megfontolására sürgetett, hogy

a néhány perces teszt néhány hetes karantént akadályozhat meg az országban.

Ezért már most arra kérjük a teljes lakosságot, hogy támogassa ezt az országos projektet, és vegyen részt benne. Ez a tömegteszt nagy esélyt jelent Ausztria számára, hogy az oltóanyag elkészültéig visszatérhessen a normalitáshoz – hangsúlyozta a kancellár.

Az osztrák hatóságok már hétmillió – antitestszűrésen alapuló – gyorstesztet rendeltek meg összesen 50 millió euró (18 milliárd forint) értékben a Roche és Siemens vállalatoktól, illetve további megrendeléseket is terveznek. A kormány szerint az eredmények ezeknél a teszteknél 15 percen belül rendelkezésre állnak. A járvány által különösen erősen sújtott településeken az ingyenes vizsgálatok már hamarább is elérhetőek lesznek. A vizsgálatok elvégzésében az osztrák hadsereg, mentőszolgálat és tűzoltóság is közreműködik.

A járvány kitörése óta a kilencmillió lakosú Ausztriában eddig 235 351 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 2224-en elhunytak a kórban. A fertőzésből kigyógyultak száma 156 483.

tanár koronavírus Sebastian Kurz teszt rendőr Ausztria
Kapcsolódó cikkek