Közélet

Bíznak a hazai síszezonban, ami osztrák mintát követ

A szabad levegőn végzett mozgás hozzájárul az egészség megőrzéséhez. Az osztrák pályákon alkalmazott követelményeket tekintik példának.

Az október közepén megnyitott, majd két hét után bezárt ausztriai sípályáknál alkalmazott feltételeknél, előírásoknál jobbat nem tudunk kitalálni. Készülünk a szezonra, és ha meg lesz az engedély, megnyitjuk a pályákat – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Magyar Síakadémia elnöke. Klausmann Viktor hozzátette: még december 10-e után is lesz idő bőven felkészülni a síelési szezon indítására.

Megérkeztek az első téli fagyok, van, ahol havat is ígérnek a hét végére, sokakban felmerül a közelgő téli szezon fő turisztikai, sportolási lehetősége, a síelés, amely a szabad ég alatt az immunrendszerre is áldással lehet.

– A koronavírus-fertőzés megelőzése szempontjából gyógyhely, ami 800 méternél magasabban biztosít mozgási lehetőséget. A Mátra szűk völgyeit vagy az egyes magyar városokat elárasztó, büdös, mocskos ködből, szennyezett levegőből fel kell mennünk és fel kell vinni gyerekeinket is a sípályákra.

Fotó: AFP

Mivel a vírus alapvetően a tüdőt támadja meg, mindenképpen ajánlatos az egészséges helyek felkeresése az elkövetkező időkben

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Klausmann Viktor.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e itthon síszezon, a Magyar Síakadémia elnöke úgy válaszolt: mindenképpen kell, hogy legyen.

– Naponta tájékozódunk az európai síparadicsomok helyzetéről, jelesül az osztrák pályákon alkalmazott feltételekről és az ottani előírásokról. Pontosan tudjuk, mit kell tenni, ha itthon is eljön a nyitási ideje – emelte ki. Felidézte: ahogy az a télisportkedvelő honfitársaink előtt ismert, Ausztriában október közepén megnyitották, és majdnem két hétig engedélyezték a pályák használatát.

Tehát mi az osztrák pályákon alkalmazott követelményeket tekintjük példának. Azt kívánjuk átültetni, finomítani, figyelembe véve a magyar emberek habitusát, a magyar virtust. Erre hívtuk fel munkatársaink, a síegyesületek és síoktatók figyelmét

– tette hozzá a sportszövetség elnöke.

Klausmann Viktor határozottan állítja: még december 10-e után se lesz késő felkészülni a szezonra. Amelynek során a sízőknek is a három fő követelményt – a maszkhasználatot, a védőtávolság betartását és a közös étkezésekre vonatkozó korlátozásokat – kell betartani. – Még töltve vannak a hóágyúk, és az egyik tanulópálya is használható néhány napig, feltéve, ha marad a hideg idő. De voltaképpen csak vasárnapig látunk előre – jelezte tömören Bátor Balázs, a Balatonhoz legközelebb eső Eplény Intersport Sportarénájának menedzsere.

Hoffman Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, aki ebben az időszakban a Mátrában tartózkodik, ugyancsak kijelentette: kellene, hogy legyen síszezon, de most az a fontosabb kérdés, hogy mi lesz karácsonykor. – Ha biztatóan alakulnak a járvány megfékezésére tett lépések, akkor a téli sportok tekintetében is Ausztria példája a követendő – erősítette meg a szakember.

Berta Gyula tüdőgyógyász főorvos viszont némiképp finomított: a 800 méternél magasabb fennsík, így a sípálya csak az egészséges, a megfertőződéstől tartó emberek számára tekinthető „gyógyhelynek”, de korántsem véd meg a vírustól. Hozzátette: télen kétségkívül ajánlatos keresni a tiszta levegőjű fennsíkokat.

Kollár Lajos professzor, Kásler Miklós miniszter járványügyi főtanácsadója is ugyanazt tartja a téli sportról.

A szabad levegőn végzett mindenfajta mozgás hozzájárul az egészség megőrzéséhez.

– A sítúrát tervezők figyelmét én is arra hívnám fel, hogy a közösségi helyiségekben, felvonókban, melegedőkben tartsák be a védőtávolságot – emelte ki a professzor.

A miniszterelnök arra kéri a magyarokat, hogy egyelőre ne fizessenek elő külföldi síelésre. Ha hazajönnek, akkor karantén lesz és szigorú szabályokkal néznek szembe.

Távolságban

Lehet készülni a síoktatásra is, de itt is érvényesek a biztonsági szabályok: a tanpályák egész területén kötelező a maszkviselés, és figyelemmel kell lenni az oktató és a tanítvány közötti, valamint a tanítványok egymás közti, különösen a liftre való várakozás közben történő távolságtartásra. A Magyar Síoktatók Szövetségének általános irányelvei szerint a felszerelés átadása szabadtéren történik, a tanítványok zárt térben kizárólag a mosdót használhatják, míg szülők maszkban kísérhetik a gyerekeket, de a tanpályára például már nem léphetnek be.

 

turizmus síszezon
Kapcsolódó cikkek