Közélet

Egymásnak feszül a PlayStation és az Xbox

Az Xbox új konzolgenerációjának első darabjait mától, a PlayStationét csütörtöktől vehetik át a korán kelő megrendelők. Mindkettő a karácsonyi szezon nagy slágere lehet, milliárdokban mérhető profithoz segítve a gyártókat.

A járvány megfékezésére elrendelt kijárási korlátozások egyértelműen kedveznek a szabadidő játékos eltöltéséhez eszközöket és programokat kínáló konzolgyártóknak. A PlayStationnel glo­bális piacvezető Sony és első számú kihívója, az Xboxszal támadó Microsoft harca a héten új állomásához érkezik, mindkét cég most hozza kereskedelmi forgalomba a karácsonyi szezonra és az azt követő évekre tervezett új generációs konzolját, de jó szokásuk szerint az eddigi csúcskészülékeik forgalmazásával sem állnak le.

Gyökeres piaci átrendeződést nem várnak a debütálástól az elemzők. Mint azt Michael Pachert, a Wedbush Securities szakértője a Reutersnak elmondta, aki első játékkonzolként PlayStationt vett, az ragaszkodni fog a márkához, és ugyanígy tesznek az Xbox rajongói is.

A két konzolgyártó már rég rájött arra, hogy ha nem is békésen, de megférnek a dinamikusan bővülő, éves forgalmát tekintve 150 milliárd dolláros piacon, ezért öngyilkos árháborúba sem érdemes bocsátkozniuk.

Inkább az online játéktér lehet a legfőbb konkurensük, hiszen elég a széles sávú internet és egy erős számítógép, de akár egy okostelefon is ahhoz, hogy az interneten élőben mérjék össze tudásukat versenyzők és amatőrök egyaránt. A felhőbe terelt online játszóterek hódítása viszont egyértelműen az e téren alapból erős Microsoftnak kedvez, a Sonynak viszont nagyobb a rajongótábora, és a játékkínálata is szélesebb.

Fotó: AaronP/Bauer-Griffin / GC Images

A PlayStation 5-ből a következő öt évben 175 millió darab találhat gazdára az Ampere Analysis előrejelzése szerint, míg az új Xbox család alapgépéből, az S-ből és a csúcskészülékéből, az X-ből együtt 120 millió darabos igénnyel számolnak. A már hetedik éve forgalmazott PlayStation 4-ből már több mint százmillió fogyott, a szintén 2013 óta árult Xbox One-oknál viszont titokzatoskodik a Microsoft, eladási statisztikái ugyanis kibogozhatatlanok a gyorsjelentéseiből. Elemzők 50 millióra becsülik az eddig eladott mennyiséget. Az új konzolok tudásuktól függően 299 és 499 dollár közötti áron kerülnek forgalomba, a csúcskészülékére mindkét cég 499 dolláros árcédulát ragasztott.

Előrendeléseket szeptember óta felvesznek a konzolokra, de a készletek végesek, sok kereskedő a várható kontingens többszörösét is el tudná adni. Ráadásul a közelgő Black Friday és a 11. 11-es szinglinap is dob majd egyet a forgalmon.

A legnagyobb piacon, az Egyesült Államokban a konzoleladási statisztikát 30-30 százalékos részesedéssel vezeti a Walmart és a GameStop,

csak az előbbinél január végéig 1,1 milliárd dolláros konzolforgalomra számítanak, de a Reuters szerint kezdetben ellátási zavarok is lehetnek.

A játékipar a Sony számára fonto­sabb, mint a nála több és stabilabb lábon álló Microsoftnak. A japán elektronikai és szórakoztatóipari óriás legfőbb bevételi forrását adják a játékok, a legutóbbi lezárt üzleti évben a 77 milliárd dolláros összforgalom negyedét tették ki, és ennél lényegesebb, hogy a nyolcmilliárdos üzemi profitból 30 százaléknyit hasítottak ki. Amíg a Microsoft titokzatoskodik, a piac harmadik szereplője, a japán Ninten­do büszkén jelentette be a napokban, hogy a modellciklusuk felénél járó Switch konzoljai a járvány miatt egyre kelendőbbek. A szep­temberrel zárult első üzleti fél évben 12,5 milliót adtak el belőlük, és a jövő március végi évzárásra az eredeti 19 milliós tervet 5 millióval fogják túlszárnyalni. Üzemi eredményük 4,3 milliárd dollárra, a terv másfélszeresére bővülhet, ebbe a kijövő új játékprogamjaik is besegítenek.

PLAYSTATION Nintendo Sony Microsoft játékkonzol Switch Xbox
Kapcsolódó cikkek