Közélet

Rekordot döntött Varsóban Bak Imre

Bak Imre geometrikus absztrakt festményéért 46,267 millió forintot fizettek ki.

Jutalékokkal együtt 578 200 zlotyt, aznapi árfolyamon számolva 46,267 millió forintot fizetett valaki az 1990-ben alapított varsói Polswiss Art aukciósház októberi árverésén Bak Imre 1969-es festményéért.

Az Orange című geometrikus absztrakt festményt előzetesen 350–450 ezer zlotyra becsülték, ezt végül jóval meghaladta a vételár.

Bak Imre mindig is elismert alakja volt nemcsak a magyar, hanem az európai kortárs művészeti színtérnek is. A Herder-díjjal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Munkácsy Mihály-díjas és Kossuth-díjas képzőművész ma is fáradhatatlanul dolgozik, annak ellenére, hogy nemrég betöltötte a nyolcvanadik életévét. Az őt képviselő acb Galéria teljes életművet átfogó kiállítással ünnepelte a kerek születésnapot.

Fotó: VG / Polswiss Art aukciósház

 

Egész pályáját áthatotta, hogy közelebb hozza a művészetet az emberekhez, ugyanakkor mindig nagyobb összefüggésrendszerben vizsgálta a saját művészetét és a szakmáját is. Az 1960-as évek végén az úgynevezett Iparterv-csoport neoavantgárd képzőművészeinek egyikeként robban be az itthoni – majd egyre inkább a nemzetközi – művészeti köztudatba. Kiállításai, hazai és külföldi közgyűjteményekbe kerülő munkái mellett az elmúlt években a nyilvános műkereskedelemben is egyre nagyobb sikereket ért el.

A Varsóban megadott ár a legmagasabb, amelyet Magyarországon élő magyar művész munkájáért valaha kifizettek árverésen.

Az előző rekord Nádler István nevéhez fűződik, akinek Kapcsolat című festményét 2019 novemberében a Virág Judit Galéria kortársárverésén 35 millió forinton ütötték le. Bak Imre eddigi legmagasabb magyarországi leütése 9 millió forint volt: ezt 2019 decemberében a Kieselbach Galéria árverésén érte el az 1994-ben festett 5th Avenue című vásznával.

Bak Imre műveiből egyébként a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank Ingatlan Kft. is vásárolt 17 alkotást 165 millió forintért. A festményeket a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő épületek reprezentatív tereiben fogják elhelyezni.

Polswiss Art művészet Bak Imre festmény aukciósház geometrikus absztrakt aukció
Kapcsolódó cikkek