Közélet

Új helyszínen folytatódik az oktatás a színművészetin

Vidnyánszky Attila szerint egy sokkal nyitottabb, színesebb és gazdagabb éltet élő egyetemet vizionálnak.

Február elsejétől új helyszíneken folytatódik az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

– mondta az InfoRádiónak az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, aki erről egyelőre további részleteket nem közölt. Vidnyánszky Attila hozzátette, hogy ezzel kapcsolatban már meg is kezdődtek a felújítási és egyéb munkálatok, további részleteket azonban nem kívánt elárulni.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Arra kérdésre, hogy várhatóak-e addig újabb tárgyalások a diákokkal, akik a járványügyi intézkedések miatt arról döntöttek, hogy feladják a több hónapja tartó blokádjukat, úgy válaszolt:

ez nem a fenntartón múlik, azonban a hallgatók részéről nem történt újabb megkeresés az utóbbi napokban, hetekben.

A kuratórium elnöke hozzátette: egy sokkal nyitottabb, színesebb és gazdagabb éltet élő egyetemet vizionálnak.

Kedden délután sajtótájékoztatót tartottak az SZFE 70 napja tiltakozó diákjai is. Bejelentették, hogy a vírus terjedésének megelőzése érdekében elrendelt intézkedéseket betartják, és az épületeket, kollégiumot elhagyják. Úgy látják, a követeléseik nem teljesültek, a minisztériummal pedig nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások, ezért a blokádot nem feladják, hanem magukkal viszik.

 

Vidnyánszky Attila Színház- és Filmművészeti Egyetem SZFE
Kapcsolódó cikkek