Közélet

A NASA bejelentette az Artemis-programba beválogatott űrhajósokat

Az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) szerdán bejelentette a 2024-ben induló Artemis holdmissziójába beválogatott űrhajósok első csoportját.

A 18 asztronauta között fele-fele arányban vannak nők és férfiak.

A kiválasztott űrhajósok névsorát Mike Pence amerikai alelnök ismertette a Nemzeti Űrtanács találkozóján a floridai Kennedy Űrközpontban – írja a BBC.

Fotó: MTI/EPA/NASA

A 18 asztronauta között vannak olyanok, akik már jártak a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és olyan újoncok is, akik még sosem voltak az űrben.

A szerdai rendezvényen felszólaló Jim Bridenstine, a NASA igazgatója elmondta, hogy

ez csupán az első csoportja az Artemis program asztronautáinak.

Az amerikai űrügynökség azt tervezi, hogy 2024-ben egy férfit és egy nőt juttat a Hold déli sarkára.

Ez lesz az első alkalom 1972 óta, hogy ember érkezik a Holdra.

Bridenstine szerint a NASA célja fenntartható jelenlétet létrehozni a Holdon, beleértve egy holdbázis megépítését.

űrkutatás holdmisszió űrhajós NASA Artemis-program
Kapcsolódó cikkek