Kásler: Magyarország átoltottsági előnye növekedni fog
Ismerve a kormány rendkívüli aktivitását a vakcinabeszerzésben, Magyarország átoltottsági előnye növekedni fog az európai uniós átoltottsággal szemben – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Magyarországon az átoltottság 3 százalék, míg az európai uniós átlag 2,7 százalék, tehát Magyarországon egy kicsit jobb a helyzet
- írja Kásler Miklós.
Az oltási rendszer rendkívül alaposan megszervezték – folytatta -, az „oltás ritmusa” kizárólag attól függ, hogy Magyarország hogyan tud hozzájutni a vakcinákhoz. Sajnálatos módon az európai szállítások időben és mennyiségben is bizonytalanok, ezért a kormány minden kontinensen tájékozódik a lehetőségek felől – tette hozzá az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter a Magyarországon engedélyezett öt védőoltással kapcsolatban elmondta: amelyekre a magyar gyógyszerhatóság engedélyt adott, azok minden értelemben megbízhatók. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) akkor adja ki az engedélyt, ha a vakcina hatásos, a mellékhatások, szövődmények aránya pedig csekély – mondta a miniszter.
Az oltás előtti kivizsgálási protokollal kapcsolatban kijelentette: a magyar orvosok kivétel nélkül lelkiismeretesen járnak el, a megfelelő szakmai háttéranyag birtokában, ami az olthatóság megerősítését is tartalmazza.
Elmondta azt is, hogy a beoltottak vizsgálata az oltás után is folytatódik.
Az oltási hajlandóság javulásáról szólva közölte: az emberek megtapasztalták, hogy nem kell félni az oltásoktól, felismerték, hogy mennyi előnye lehet a vakcinának – szemben azzal, hogy valaki fertőzött lesz és végig kell mennie a betegség különböző fázisain.
A járvány dinamikáját figyelve és az eddigi tapasztalatokra építve lebonyolíthatók a tavaszi írásbeli és szóbeli érettségi vizsgák – írja a politikus.
Regisztráció védőoltásra
Tavaly decemberben megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten is a koronavírus elleni védőoltásra. Regisztrálni a https://vakcinainfo.gov.hu/ honlapon lehet. Mivel a kormány nem tette kötelezővé az oltást, a vakcinát csak azok fogják megkapni, akik regisztrálnak.


