Közélet

Bizonytalanok a fővárosi aluljáró-felújítások

Márciusi ülésén dönthet a BKK igazgatósága a metróaluljáró-felújításokról.

Márciusi ülésén dönthet a Budapesti Közlekedési Központ igazgatósága a metróaluljáró-felújításokról, de hogy a munkálatok mikor és mennyiből kezdődhetnek, továbbra is tisztázatlan – írja a Mandiner.

A 3-as metróvonalhoz kapcsolódó aluljárók felújítását külön programban végezné el a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), illetve a főváros.

A főpolgármester tavaly februárban, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén, majd határozatban megerősítve vállalta, hogy elindítja a programot.

A Mandiner emlékezetet: a Tarlós István vezette előző kurzus által e célra 2020-ra előirányozott, mintegy kilencmilliárd forintot a jelenlegi főpolgármester előbb zárolta, majd el is vonta. A 2021-es büdzsébe pedig mindössze egy általános aluljáró-felújítási sor került be, 600 millió forintot alig meghaladó összeggel.

Fotó: Kallus György/Világgazdaság

A program nem csupán rendezettebb és korszerűbb aluljárókat eredményezne, hanem a metróvonal felújításához szükséges, teljes akadálymentesítéshez is elengedhetetlen – írja a cikk. A teljes akadálymentesítés azt jelenti, hogy

a metró minden állomásán, a szerelvényből kilépve a mozgáskorlátozottak számára is elérhető az utcaszint.

Ez utóbbi feltétel teljesítésére pedig nem csupán a Tarlós István előző főpolgármester és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége között született, a folyamatos egyeztetéseket és a döntésekbe való bevonást is előíró megegyezés kötelezi a fővárost, hanem – a portál információi szerint – a teljes metróprojekt uniós finanszírozási kritériumrendszere is.

A Mandiner megkereste a BKK-t, hol tart a teljes akadálymentesítéshez is elengedhetetlen aluljáró-felújítások ügye. Mint írták, a BKK nyílt közbeszerzési eljárások indítását tervezi e két megállóhoz kapcsolódó, fővárosi tulajdonú gyalogos aluljárók felújítási és a felszín akadálymentesítési munkáira.

„Az eljárások indítását a BKK Zrt. igazgatósága hagyja jóvá, terveink szerint a márciusi rendes ülésén. Ezt követően jelentetjük meg az eljárásokat az elektronikus közbeszerzési rendszerben. Az aluljárók és a felszín akadálymentesítése a tervek szerint az M3 metrófelújítás, illetve a BKV Zrt. által végzett peronok akadálymentesítési munkáival összhangban, azt kiegészítve zajlik majd” – részletezték.

Budapest BKK aluljáró
Kapcsolódó cikkek