Közélet

Újabb haláleset miatt Dánia is felfüggeszti az AstraZeneca-oltást

Európa-szerte már mintegy hárommillióan kapták meg az AstraZeneca vakcináját, 22 beoltottnál jelentkezett nem várt mellékhatásként a vérrög-képződés.

A dán közegészségügyi hatóság elővigyázatosságból felfüggesztette a brit fejlesztésű vakcinák beadását – írta a Euronews, hozzátéve, hogy a szakemberek attól tartanak, hogy az oltóanyag vérrög-képződést okozhat.

A hatóság közölte: egyelőre nem tudják biztosan megmondani, valóban a vakcina okozott-e halálos érelzáródást egy beoltottnál, ezért a vizsgálatok lezárásáig felfüggesztik az oltást az AstraZenecával. Eredményt legkorábban két hét múlva ígértek az ügyben, addig azoknak, akik már megkapták az első dózist a vakcinából, várniuk kell; a frontvonalban dolgozók, valamint az idősek pedig valamelyik másik oltóanyagot kaphatják meg.

Fotó: Frank Hoemann / Sven Simon / dpa / AFP

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az osztrák Szövetségi Egészségügyi Biztonsági Hivatal múlt vasárnap hasonlóképp járt el. Akkor egy alsó-ausztriai klinikán egy ember meghalt, egy másiknál pedig súlyos tűdőembóliát diagnosztizáltak, tíz nappal azután, hogy megkapták a koronavírus-elleni oltóanyag első dózisát.

Az osztrák hatóságok arra gyanakodtak, szennyezett lehetett az Európába az előző héten érkezett, egymillió dózisnyi AstraZeneca vakcinát tartalmazó szállítmány, amelyből összesen 17 uniós ország részesült – többek között a dánok is. Az ügyben az Európai Gyógyszerügynökség is vizsgálatot indított, leszögezve, hogy nem találtak a vakcina-szállítmány szennyezettségére utaló jeleket, valamint azt is, hogy a beoltottak között nem nagyobb a trombózisos beteg aránya, mint a teljes lakosság körében – idézte az ügynökség közleményét a BBC. Kedden pedig közölték: Európa-szerte már mintegy hárommillióan kapták meg az AstraZeneca vakcináját, 22 beoltottnál jelentkezett nem várt mellékhatásként a vérrög-képződés.

Európai Gyógyszerügyi hatóság koronavírus elleni vakcina astrazeneca Dánia mellékhatás Ausztria
Kapcsolódó cikkek