A szomszédban június elsején megteszik a visszatérés első lépését
Florin Cîţu miniszterelnök szerint Románia június elsején lazít a járványügyi korlátozásokon, és megteszi az első lépést a normalitás felé.
Hétfői sajtótájékoztatóján a miniszterelnök elmondta: olyan tárcaközi bizottságot hoz létre, amelyben valamennyi minisztérium képviselője jelen lesz, és mérlegelik, hogy a munkáltatói szövetségek és a szakszervezetek képviselőit is meghívják. Ez a miniszterelnök által vezetett testület fogja kidolgozni a lazítás szabályait.

A miniszterelnök szerint az üzletek hétvégi nyitvatartására és az esti kijárásra vonatkozó múlt héttől bevezetett korlátozások eredményesek voltak.
Láthatták, hogy ilyen körülmények között is meg lehet ünnepelni a húsvétot, két vallásfelekezetnek ez már sikerült, és biztos vagyok abban, hogy így lesz a következő időszakban is
– utalt a miniszterelnök a katolikusok és protestánsok mostani ünnepére és az ortodoxok május eleji húsvétjára.
A VG.hu is beszámolt arról, hogy Romániában a gyerekeket sem kíméli a koronavírus-járvány harmadik hulláma: 167 gyereket kezelnek a koronavírusos esetekre szakosodott kórházakban, közülük 16-ot intenzív osztályon, kettőt pedig lélegeztetőgépre kötve.


