Közélet

Másodjára nyit Olaszország

A járványügyi korlátozások feloldásának kezdete ötmillió olaszt érint. A nyitásról élénk politikai vita folyik.

Közel ötvenmillió olaszt érint hétfőtől a koronavírus-járvány miatt ősztől érvényes korlátozások feloldásának kezdete, amelyet élénk vita kísér a tartományok és a kormánypártok részéről is.

Április 26-án másodjára nyit Olaszország a tavaly tavaszi első hullámot követő korlátozásenyhítés után. Különbséget jelent, hogy 2020-ban a járványintézkedések enyhítése három hónap zárlatot követett, most viszont az olaszok több mint hat hónap szigorításait igyekeznek a hátuk mögött hagyni.

A korlátozások feloldása a lakosság nyolcvanöt százalékának mindennapjait könnyíti meg.

A húsz tartományból tizennégy kevéssé veszélyes, vagyis sárga zónába lép át, közöttük a két legnépesebb térség, a tízmilliós Lombardia és a majdnem hatmilliós Lazio a főváros területével.

Öt régió – az északi Valle d’Aosta és a déli Calabria, Puglia, Basilicata és Szicília – marad a közepes kockázati fokozatú, narancssárga térségben.

Egyedül Szardínia számít még legalább egy hétig vörös zónának, vagyis teljesen lezárt területnek. Az 1,6 millió lakosú szigeten március elsejétől majdnem teljesen feloldották a korlátozásokat, de az így megugrott járványadatok miatt néhány hét alatt ismét lezárták a területét.

A sárga tartományokba való belépés és az ezek közötti közlekedés szabaddá vált. Narancssárga térségbe való belépéshez, például szicíliai utazásra turistáknak is oltási igazolás, a fertőzésből való felgyógyulást igazoló papír vagy az érkezés előtti negyvennyolc órában végzett negatív teszt szükséges.

A korlátozások enyhítése elsősorban a tantermi oktatás újraindítását jelenti több mint nyolcmillió diák számára. Az általános iskolások visszatérnek az iskolákba, a 14 év feletti diákok legalább fele jelenlétben vehet részt a tanórákon.

Fotó: Matteo Trevisan / NurPhoto/AFP

Újraindul a szabadtéri vendéglátás: Olaszországban is újranyitják a bárok, éttermek teraszait, melyek este tíz óráig fogadhatják a vendégeket. A bárokban tehát még nem lehet a pultnál állva fogyasztani a csésze kávét, kizárólag ülve, ha a bárnak terasza van. A belső, zárt termeket június elsejétől nyithatják ki újra. A szabad tér nélküli vendéglátóipari egységek tulajdonosai büntetésnek nevezték a megkülönböztetést. Statisztikai adatok szerint

a vendéglátóhelyek 46,6 százalékának nincs terasza, többségükben bárokról van szó, ahol az olaszok szokás szerint belső térben állva, a pultnál szoktak fogyasztani.

A már korábban újraindult, de a kereskedelmi központoknak hétvégén továbbra is zárva kell tartaniuk.

Hétfőtől újranyithatnak a mozik és a színházak termeik ötvenszázalékos kihasználtságával, de belső térben legfeljebb ötszáz, kívül legfeljebb ezer nézőt fogadhatnak. A Vatikáni Múzeum május 3-tól, a többi olasz múzeum május 4-től nyit ki, a firenzei Uffizi képtár igazgatója bejelentette, hogy ahogyan tavaly, most is személyesen várja az első látogatókat. A tervek szerint május közepétől megnyitják a szabadtéri uszodákat és strandokat, júniustól az edzőtermeket és a sportcsarnokokat. Júliustól újra rendezhetnek vásárokat is.

Fennmarad az éjszakai kijárási tilalom, este tíz órától reggel ötig.

A Mario Draghi vezette kormány nem engedett a tartományoknak, melyek a tilalom este tizenegyre való eltolását sürgették. A Matteo Salvini vezette jobboldali kormánypárt, a Liga aláírásgyűjtést indított vasárnap a kijárási tilalom eltörlésére, ahol ezt a járványadatok engedélyezik, és ehhez eddig több mint húszezren csatlakoztak. A szintén kormányerő baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Enrico Letta provokációnak nevezte a Liga kezdeményezését, hangoztatva, hogy ha a jobboldali párt nem osztja a kormány döntéseit, távozzon a koalícióból.

Vasárnap este tíztől, a kijárási korlátozás kezdetétől Firenzében a vendéglátósok tüntettek a tilalom eltörlését követelve.

Az egészségügyi hatóságok óvatosságra intettek, hangsúlyozva, hogy a kórházakban kezelt betegek száma fokozatosan csökken ugyan, de a betegek életkorának átlaga 43 évre süllyedt a tavaly ilyenkori több mint nyolcvanról.

Az olaszok 20 százaléka részesült védőoltásban, második dózist 5,2 millióan kaptak.

Az olaszok egy része meg sem várta a hétfői korlátozásoldást, hétvégén Milánótól Nápolyig tömeg lepte el a sétálóutcákat. A tömörüléseket feloszlatni igyekvő rendőröket Rómában és Bolognában is üvegekkel dobálták meg.

vendéglátás járvány enyhítés LAZÍTÁS fertőzés nyitás színházak vakcina általános iskola járványügyi korlátozások koronavírus járvány koronavírus oltás teraszok Olaszország oktatás Vatikáni Múzeum mozik
Kapcsolódó cikkek