Közélet

Több mint százmillió forintot rabolt egy tolvaj százhatvannyolc lakásból

A 179 rendbeli minősített lopás miatt 18 évnyi börtönt is kaphat az elkövető.

Közel 110 millió forintért zsákmányolt javarészt készpénzt és ékszereket egy tolvaj a 168 betörése során – adta hírül Magyarország Ügyészsége.

A többszörös és különös visszaesőnek minősülő férfi terhére a Győri Járási Ügyészség vádirata szerint egy olyan 168 alkalomból álló betörés sorozat róható, melybe szabadulását követően alig három hónappal kezdett bele.

Összesen 109 414 418 forint értékben vitt el főként készpénzt, ékszereket és elektronikai eszközöket.

A lopási kárból egyetlen esetben történt megtérülés, az utolsó bűnténynél, az elkövető elfogásakor. A betöréseket Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyékben, illetőleg a fővárosban követte el – írja az ügyészség.

Fotó: Shutterstock (Illusztráció)

A férfi valamennyi bűncselekmény elkövetését elismerte. A 179 rendbeli minősített lopás miatt vele szemben 18 év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyészség a vádiratban – egyebek mellett – fegyházbüntetés kiszabására, a feltételes szabadságból történő kizárásra, egy következő büntetése feltételes szabadságának megszüntetésére, 12.643.797 forint erejéig vagyonelkobzásra és 32.568.221 forint bűnügyi költség megfizetésére is indítványt tett.

Az eljárást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folytatták le, érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fog hozni az ügyben – írják.

betörés ékszer tolvaj
Kapcsolódó cikkek