BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Brexit után is Nagy-Britannia maradhat az egyik legnépesebb „magyar város”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Eddig több mint 140 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 140 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával.

Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos jogi elnevezéssel: letelepedett státusért – kell folyamodniuk.

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett idei első, részletes negyedéves összesítése szerint

ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül március 31-ig 5,3 millióan megtették.

A tájékoztatáshoz fűzött, országokra lebontott lista élén a lengyelek és a románok állnak 975 180, illetve 918 270 letelepedési folyamodvánnyal.

A felső ötös mezőnyben szerepelnek az olaszok 500 550, a portugálok 376 440, és a spanyolok 320 850 benyújtott letelepedési kérelemmel.

A szaktárca adatismertetése szerint ennek az öt országnak az állampolgárai adták be az idei első negyedév végéig beterjesztett összes letelepedési folyamodvány 58 százalékát.

A legnagyobb EU-tagországok Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül a franciák 206 910, a németek 145 420 tartós letelepedési kérvényt nyújtottak be.

Fotó: Shutterstock

A belügyminisztérium statisztikája szerint a magyarok a középmezőnyben járnak 140 460 benyújtott letelepedési kérelemmel.

A közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül a szlovénok nyújtották be a legkevesebb kérvényt: eddig 4730 szlovén állampolgár folyamodott letelepedett státusért.

A brit hatóságok március 31-ig 4 977 740 folyamodványt bíráltak el, és a beadott kérvények alig 3 százalékának esetében nem született kedvező döntés valamilyen okból.

A belügyminisztérium csütörtöki beszámolója szerint e 3 százalékon belül 55 950 volt az elutasított folyamodványok száma, 60 170 kérvényt a beterjesztők visszavontak, 64 580 kérelem érvénytelen volt.

Az elbírált folyamodványok 53 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 44 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak.

Ez utóbbit azok kaphatják, akik 2020. december 31. előtt érkeztek letelepedési szándékkal, de a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.

Akik 2020. december 31-én már életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodtak, idén június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.

A brit belügyminisztérium a minap széleskörű kampányt indított annak érdekében, hogy azok a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok, akik még nem folyamodtak a letelepedett státusért, minél előbb tegyék ezt meg, tekintettel a közeledő határidőre.

A kampány keretében célzott figyelemfelhívó közlemények jelennek meg a legnagyobb közösségi és szakmai médiaportálok – Facebook, Twitter, Instagram, LinkedIn – felületein, emellett a televízió- és a rádióállomásokon is elhangzanak felhívások.

A brit belügyminisztérium hangsúlyozza, hogy a kérvényeket a mobil eszközökre letölthető, EU Exit: ID Document Check nevű alkalmazás használatával otthonról, akár 15 perc alatt is be lehet nyújtani.

Az ügyintézéshez kidolgozott részletes útmutató magyarul is hozzáférhető a brit kormányzati honlapon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.