BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bankszámlák és hagyatéki eljárások, ezekre érdemes figyelni

A pénz sorsa rendezhető, az ügyintézés gördülékeny és biztonságos – mondta Tóth Ádám, a MOKK elnöke.

A bankszámlák és bankkártyák már hosszú évek óta az életünk szerves részeit képezik, azonban az elmúlt időben még nagyobb segítségünkre voltak a koronavírus-járvány elleni védekezés során, mivel hozzájárultak, hogy az érintkezésmentes társadalmi távolságtartást betartva éljük hétköznapjainkat. Arról, hogy mi történhet egy bankszámlával annak tulajdonosának halálával, a Magyar Nemzet beszélgetett Tóth Ádámmal, Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnökével.

A pénz sorsa rendezhető, az ügyintézés gördülékeny és biztonságos

– mondta Tóth Ádám.

Nem mindig volt ez így, korábban legtöbbször csak azok a bankszámlapénzek kerültek az örökösökhöz, amelyekről az érintettek az örökhagyótól vagy a különféle hátrahagyott dokumentumokból tudomást szereztek. Nem volt megfelelő technikai keresőrendszer, emiatt előfordulhatott, hogy az összegek akaratlanul is a pénzintézeteknél maradtak.

Fotó: Shutterstock

A Giro hozta el a változást

Nagyjából öt éve változott meg a helyzet. A közjegyzők a hagyatéki eljárásban a Giro elszámolási rendszeren keresztül szerezhetnek pontos információkat arról, hogy az örökhagyó mely banknál vezetett számlát és mekkora összeggel – mondta Tóth Ádám. Úgy fogalmazott: a bankbetétek biztonsága azóta ebből a szempontból is teljes mértékben garantált,

vagyis nem fordulhat elő, hogy egy-egy személy vagyona csak azért nem száll örököseire, mert a banki adatokról nem volt mindenkinek teljes körű tudomása.

Mi a helyzet a meghatalmazásokkal?

A hétköznapok ügyintézésének a megkönnyítéséért sokan meghatalmazást adnak ismerősüknek, szomszédjuknak, rokonuknak arra, hogy banki ügyeiket elintézzék, bankkártyájukat használják.

A meghatalmazás azonban a meghatalmazó halálával megszűnik, ezután a meghatalmazott nem használhatja a bankkártyát, nem vehet ki pénzt, nem költekezhet

– mondta a közjegyzők vezetője. Aki ezt mégis megteszi, a következményeket nem kerülheti el, s mindenképpen pótolnia kell a hiányzó összeget. Tóth Ádám ennek kapcsán megjegyezte, hogy ha a bank tudomást szerez ügyfele haláláról, az illető nevén lévő summát azonnal zárolja, s a pénzt csak akkor adja ki, ha a közjegyző határozatban megállapította, pontosan ki az örökös.

Bankszámla és a hagyatéki eljárás

A magyar jogrend hosszú évek óta lehetővé teszi, hogy bárki megjelölhesse, halála esetén kié legyen a folyószámlán tartott pénze. Előfordulhat például, hogy valaki idősebb korában szoros kapcsolatba kerül egy személlyel, s azt szeretné, hogy az övé legyen a bankszámláján lévő összeg. Ennek nincs akadálya, ilyenkor a számlán tartott vagyon nem lesz a hagyatéki eljárás része, ám ettől függetlenül még a hagyaték egyik eleme marad. Ez azt jelenti, hogy – az úgynevezett kötelesrész szabályai miatt – adott esetben járhat a summából az örökhagyó gyermekeinek, feleségének is – mondta Tóth Ádám.

Összességében az elnök úgy véli:

a számlatulajdonosokat széles körű rendelkezési lehetőség illeti meg, több megoldás közül is választhatnak, ha még életükben szeretnék elrendezni bankban tartott vagyonuk későbbi sorsát.

Aki ezt nem teszi meg, a törvényre bízza annak meghatározását, ki örökölje értékeit. Az elmúlt idők tapasztalatai alapján Tóth Ádám úgy véli: a törvényes öröklés rendje is megfelelő, ezt a módszert azonban leginkább akkor érdemes választani, ha a családi kapcsolatok harmonikusak, nem feszíti azokat kibékíthetetlen ellentét. Minden más esetben végrendelet elkészítésével lehet a legbiztosabban elkerülni, hogy viták robbanjanak ki a hagyatékról.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.