Elfogták azt a férfit, aki állította, hogy egy faluban mindenki meghalt miután beoltatta magát
A kibernyomozók napi szinten monitorozzák az internetet, hogy az álhíreket feltérképezzék.
VG
2021.05.13, 13:49
Megosztom a cikket
Gyorsan elterjedt az a rémhír, hogy egy Nyíregyháza melletti kis faluban mindenki meghalt, miután beoltatta magát – közölte az ORFK.
A rémhírt B. Zoltán posztolta ki a Facebook-oldalára. Ezt követően az önkormányzatot többen is megkeresték az ügyben, a település polgármesterének pedig közleményben kellett cáfolnia a hamis állítást.
A nyomozás során a KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya megállapította, hogy az álprofil mögött rejtőző elkövető pontosan kicsoda. A nagykanizsai férfit rövid időn belül azonosították, lakásán házkutatást tartottak, elektronikus eszközeit lefoglalták. Az is kiderült,
a hírt saját maga találta ki, csupán annyi volt a célja, hogy posztja minél nagyobb figyelmet kapjon.
Fotó: Shutterstock
A rendőrség közlése szerint a férfi rémhírterjesztés miatt felelhet. A kibernyomozók továbbra is napi szinten monitorozzák az internetet, hogy a minden alapot nélkülöző és a köznyugalmat sértő álhíreket feltérképezzék, az elkövetőket felelősségre vonják – írja a portál.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.