Közélet

Gyanús, hogy plusz ápolókat akar Tokió

Erősen kritizálják az olimpia szervezőit.

Japánban tovább erősödtek a bírálatok, amiért a tokiói nyári olimpia és paralimpia szervezői – az eddigi tízezer orvoson és nővéren felül – további félezer ápolót igényeltek az egészségügytől az ötkarikás játékok idejére.

Az Associated Press szerint legutóbb az egészségügyi dolgozók össz-szakszervezeti főtitkára, Morita Susumu kelt ki a kérés ellen, leszögezve, hogy megítélése szerint az olimpiai játékok megrendezése helyett sokkal inkább a koronavírus-járvány elleni küzdelemre kellene összpontosítani.

Határozottan vissza kell utasítanunk a javaslatot, hogy olimpiai önkéntesként biztosítsunk további ápolókat a súlyos pandémia elleni harc idején

– hangsúlyozta Morita és hozzáfűzte, hogy az újabb ötszáz nővér kiesése nagyon negatívan hatna a betegellátásra.

Fotó: Charly Triballeau / AFP

Rendkívül feldühít, hogy a szervezők továbbra is kitartanak az olimpia mellett annak ellenére, hogy ez a betegek és az ápolók egészségét, vagy éppen életét veszélyezteti

– fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Az insidethegames.biz beszámolójában kiemelte, hogy a szervezők olyan időszakban álltak elő a plusz ápolókra vonatkozó igényükkel, amikor a globális egészségügyi válság miatt a japánok jelentős többsége ellene van az ötkarikás játékoknak. A 2020-ról az idei évre halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig tart, a paralimpiát pedig augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik.

Tokió koronavírus járvány Japán tokiói olimpia NOB
Kapcsolódó cikkek