Közélet

Hónapokon belül elindul a debreceni oltóanyaggyár létesítése

A gyár 2022 végétől biztosíthatja Magyarország önellátását az oltóanyaggyártásban.

Száz nap múlva leteszik a nemzeti oltóanyaggyár alapkövét Debrecenben

– jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

György László elmondta, ez kell ahhoz, hogy 2022 végére Magyarországon magyar vakcinát gyártsanak a magyarok életének és egészségének megóvása érdekében.

Fotó: Pixabay

Az államtitkár kijelentette, a Debreceni Egyetemen és környezetében rendelkezésre áll a szükséges tudás ahhoz, hogy

a gyár 2022 végétől biztosítsa az önellátást a járványokkal és a fertőző betegségekkel szemben védő oltóanyagból a magyarok, illetve a Kárpát-medence számára.

Hozzátette, azok az országok, amelyekből a járvány kitörésekor addig megszokott módon importáltuk a magyarok biztonságos ellátáshoz szükséges termékeket, „egy csapásra” elkezdtek a hazai piacaikra fókuszálni.

György László szerint a vakcinagyártás gazdasági értelemben is az egyik leginkább megtérülő beruházás. A hazai ellátás mellett egyre nagyobb teret hódít az oltóanyagexport, amit jól jelez, hogy

a globális oltóanyagpiac éves bevétele a koronavírus-járvány előtti több mint 50 milliárd dollárról három éven belül 95 milliárd dollárra emelkedhet.

Jelezte, ez az a összeg a magyar közel kétharmada, vagyis a nemzetközi ellátásba történő bekapcsolódás komoly lehetőséget jelent Magyarország számára. Emellett a vakcinagyártás kutatást és fejlesztést igénylő ágazat, az iparág átlagosan bevételei 16 százalékát fordítja ezekre a célokra – tette hozzá.

oltóanyaggyár György László
Kapcsolódó cikkek