Ítélet mondhatja ki, hogy jogos-e az App Store 30 százalékos jutalékrendszere.
2021.05.03 | Szerző: VG
2021.05.03 | Szerző: VG
Egy tavalyi per után hétfőn találkozik újra a bíróságon az Apple és a népszerű Fortnite játékot kiadó Epic Games – írta meg az International Business Times.
A játékfejlesztő tavaly ősszel indított harcot a cég applikációs webáruházának üzletpolitikája miatt, hiszen korábban az App Store minden, a felületen történt vásárlás után 30 százalékos jutalékot emelt le a fejlesztőktől. Míg a nagyhalak – az Amazon vagy a Netflix – saját vásárlási felülettel vagy alacsonyabbra alkudott díjrátával egyenlő tárgyalópartnerek tudtak lenni az Apple-nél, addig a startupok és a kisebb fejlesztők a magas ráta elfogadására kényszerültek,
ha az iPhone-felhasználók számára is el akarták juttatni a terméküket.
Fotó: DENIS CHARLET / AFP
Az Epic fellépése a gyakorlat ellen végül bírósági ügyet, kártérítési követelést és az App Store-ból történő kizárást eredményezett. A cég beperelte az Apple-t, mert szerintük a cég akadályozza, hogy a szoftverfejlesztők közvetlen kapcsolatot teremtsenek a közönséggel, ami meghozta a hatását:
az Apple 15 százalékra csökkentette jutalékát a kis cégek, az éves szinten egymillió dolláros forgalmat nem megugró fejlesztők számára.
Ennek ellenére az iPhone-gyártó sem hagyta annyiban a játékfejlesztő támadását, és ellenkeresetet nyújtott be, a Fortine birtokosától kártérítést követelve a cég szerződésszegésére hivatkozva.
Huszonhétmilliárd dollár bírságot fizethet az Apple