Egymilliárd tonna szén-dioxidot kell kivonni a légkörből 2025-ig, hogy a katasztrofális felmelegedés elkerülhető legyen – állapította meg egy szerdán közzétett jelentés.
A 2015-ös párizsi klímaegyezményben több mint 190 ország írta alá, hogy a globális felmelegedés mértékét 1,5 Celsius-fokban korlátozzák az iparosodás előtti átlaghőmérséklethez képest.

Sok tudós azonban úgy véli, hogy az üvegházhatású gázok jelentős kibocsátásának csökkentésére tett ígéretek mellett szén-dioxid-kivonási technológiákra is szükség van.

Ha nem sikerül egy gigatonnányi szén-dioxidot kivonni, nem érhető el az 1,5 fokos klímacél – áll a Koalíció a Negatív Emisszióért (CNE) nevű szervezet és a McKinsley tanácsadó cég friss jelentésében.

Fotó: Science Photo Library via AFP

A kutatók szerint 2025-ig egymilliárd tonna szén-dioxidot, ezután évente több mint egymilliárdot kell az atmoszférából kivonni.

A jelenleg fejlesztés alatt álló projektek 2025-ig mintegy 150 millió tonna szén-dioxid eltávolítására lesznek elegendőek, ami töredéke a szükségesnek – írják a jelentésben.

Az úgynevezett negatív emissziós projektek között szerepelnek a kibocsátott szén-dioxid felszívására és tárolására szolgáló bioenergiatervek, a szén-dioxid közvetlenül a levegőből való kiemelését célzó technológiák, valamint természetes megoldások, például az erdősítés.

A jelenlegi technológiák drágák, a jelentés szerint azonban a technológiák fejlesztése és kiterjesztése alacsonyabb költségekhez vezetne. Az átlagos költség tonnánként valószínűleg 41-138 dollár (12 000-40 800 forint) lesz 2050-re.

A több mint húsz vállalatot tömörítő CNE tagja többek közt a negatív emissziós erőművek fejlesztésén dolgozó Drax, valamint befektetők és kereskedelmi szövetségek, köztük a Bank of America és a Brit Iparszövetség (CBI).