Közélet

Költségvetési csalás miatt tartóztatták le a cégvezetőket

Letartóztatták egy biztonsági cég vezetőit. A négy férfit többek között különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják

- tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék.

Azt írták: a megalapozott gyanú szerint a négy férfi 2019 januárja óta egy hierarchikusan felépített, konspiratívan szervezett, többszintű céghálózatot működtetett abból a célból, hogy vagyonvédelmi szolgáltatások nyújtása kapcsán keletkező áfa fizetési kötelezettségek alól mentesüljön. A rendelkezésre álló adatok alapján az állami költségvetésnek több mint 870 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Fotó: Shutterstock

A megalapozott gyanút az adóbevallások, az adóhatósági alapadatok, a bankszámlaforgalmi adatok, a lefoglalások eredménye, továbbá leplezett eszközök alkalmazásával kinyert információk támasztják alá.

A bíróság megállapította, hogy a négy férfi személyi körülményei rendezettek, szoros családi kötelékekkel rendelkeznek, azonban mindegyikük esetében alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a még ki nem hallgatott embereket befolyásolnák, a még meg nem talált tárgyi bizonyítási eszközöket elrejtenék, megsemmisítenék. Továbbá kettejük esetében – a korábbi elítéléseik miatt – tartani lehet attól is, hogy újabb bűncselekményeket követnének el.

Mindezek alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a négy férfi letartóztatását.

A végzés nem végleges – áll a törvényszéki közleményben.

költségvetési csalás Fővárosi Törvényszék biztonsági cég
Kapcsolódó cikkek