Közélet

Másodjára Merkel már Modernát kapott

Megkapta második oltását Angela Merkel német kancellár, méghozzá egy Modernát – írja a Barron's.

A 66 éves politikus az első, AstraZeneca által gyártott oltását áprilisban kapta, amikor a német hatóságok azt csak a 60 évnél idősebbek számára ajánlották. A kancellár akkor azt mondta:

örült, hogy megkapta az első AstraZeneca-oltását és köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz az oltási kampányban, valamint azoknak is, akik beoltatják magukat.

Fotó: Michael Kappeler / POOL / AFP

Egy német egyetem kutatása szerint azonban az AstraZeneca után másodikként beadott Pfizer/BioNTech adja a legmagasabb szintű védettséget. A Saarland Egyetem kutató nem csupán az antitestek mennyiségét, de hatékonyságát is tesztelték, az eredmények szerint a kombináció ez utóbbi téren ér el jobb eredményt mint a Pfizer/BioNTech, míg az Astránál mind a két szempontból jobban teljesít.

A lassan induló német oltási program mára felpörgött, a lakosság több mint fele már túl van legalább az első oltásán.

Moderna Pfizer vakcina oltás astrazeneca Angela Merkel
Kapcsolódó cikkek