Még el sem kezdődött az olimpia, de a koronavírus már megérkezett
Megjelent a járvány a tokiói olimpiai faluban. A játékokra érkező ugandai csapat egyik meg nem nevezett edzőjét még szombat késő este diagnosztizálták koronavírussal az érkezésekor – írja a CNN.
Az Ugandai Olimpiai Bizottság elnöke, Donald Rukare szerint a teljes delegáció megkapta már az oltását a mindössze kétszázalékos átoltottságú országban.

A sportolók és segítőik az AstraZeneca vakcináját kapták, három hónap különbséggel a két dózis között.
Egyelőre azt sem tudni, hogy az edző sorsa mi lesz, maradhat-e Japánban.
A japán lakosság nem igazán lelkesedik a járványhelyzet alatt megtartott olimpiáért, amit az is jelez, hogy az ötkarikás játékokra jelentkező 80 ezer segítőből legalább 10 ezren már visszakoztak.