Közélet

A méhészet támogatása érdekében szólalt fel az agrárminiszter

Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén, Brüsszelben konkrét intézkedési javaslatokat megfogalmazva szólított fel a méhészeti ágazat támogatására. Az elképzelést Franciaország, Görögország, Horvátország, Olaszország és Románia teljes mellszélességgel támogatta.

Nagy István szerint a beporzók fontos szerepet töltenek be mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban, ám az elmúlt években súlyos mértékűvé vált a vadon élő beporzók, elsősorban a méh fajok tömeges pusztulása, ráadásul nem csak az egyedszámuk, hanem a sokféleségük is csökkent – olvasható a minisztérium által lapunkhoz eljuttatott közleményben.

Fotó: Shutterstock

Az agrárminiszter szerint mindez a gazdáknak és az emelkedő élelmiszerárakon keresztül a fogyasztóknak is kárt okoz. 

Mindezt ellensúlyozhatja a méhészeti ágazat, ám ehhez annak kockázatait csökkenteni, jövedelmezőségét növelni kell. Magyarországon a a Méhészeti Nemzeti Program az ágazat legfontosabb alappillére, így a javaslat a rendelkezésre álló forrásoknak a helyi viszonyokhoz alakítható rugalmasabb felhasználását célozza.

A jövedelmezőség stabilizálása céljából a tagállamok közösen szorgalmazták, hogy 

az Európai Bizottság a Közös Agrárpolitika reformjához kapcsolódó végrehajtási szabályok kidolgozása során biztosítson egy, a méhcsaládok száma alapján nyújtott, a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzését és a méhek beporzási tevékenységét szolgáló támogatási lehetőséget.

Nagy István elmondta, hogy sajnos a Magyarországon az elmúlt három évben a méhészek jövedelmezősége és a termésmennyiség is csökkent, így a méhészek kifogytak tartalékaikból és az ágazat jövedelmezősége 50 százalékot zuhant az elmúlt három év során. A magyar kezdeményezés hatékony és kézzelfogható segítséget kíván nyújtani az ágazat szereplőinek. 

A téma fontosságát pedig az mutatja, hogy az elmúlt másfél év során már ötödik alkalommal szerepel a Tanács napirendjén a méhek védelmével összefüggő napirendi pont, ugyanakkor ez arra is rámutat, hogy az eddigi intézkedések még nem voltak elegendőek.

Közös Agrárpolitika (KAP) mezőgazdaság méhek méhészek
Kapcsolódó cikkek