A magyar munkavállalók a magyarországi székhelyű munkaadójukkal szemben hivatkozhatnak a magyar bíróságok előtt az azon tagállamban alkalmazandó minimálbérre vonatkozó előírások megsértésére, amelyben kiküldetésben dolgoznak – olvasható az Biróságának közleményében.
Magyar tehergépjárművezetők kiküldetés keretében Franciaországban végeztek árufuvarozási tevékenységet, amelynek során egy magyar közjegyző által hitelesített nyilatkozatot, valamint a francia munkaügyi miniszter által hitelesített
kiküldetési igazolást tartottak maguknál arról, hogy az óránkénti munkabérük összege 10,40 euró, amely a fuvarozási ágazatra vonatkozó francia minimálbérnek felel meg.
E dokumentumokat a francia hatóságok rendszeresen ellenőrzik és elfogadják annak igazolásaként, hogy a szóban forgó ágazatra vonatkozó minimálbért meghatározó francia szabályok betartásra kerülnek.
Az érintett tehergépjárművezetők pert indítottak a munkaadójukkal szemben azt állítva, hogy
a munkabérük a franciaországi munkavégzésük idején az említett dokumentumokban foglaltak ellenére nem éri el a francia ágazati minimálbért, és különösen 2018-ban a Franciaországban teljesített munka vonatkozásában is a munkaszerződésük szerinti, 3,24 euró összegű alapbért kapták meg.
A bíróság emlékeztet arra, hogy a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv alapján a tagállamok gondoskodnak arról, hogy a valamely tagállamban letelepedett vállalkozások a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében biztosítsák a más tagállam területén kiküldetésben lévő munkavállalóknak azokat a munka- és foglalkoztatási feltételeket, amelyek ez utóbbi tagállam területén alkalmazandóak, ideértve a minimális bérszintet is.
Emellett a bíróság hangsúlyozza, hogy az irányelv alapján a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy megfelelő eljárások álljanak a kiküldött munkavállalók rendelkezésére az e jogszabály szerinti kötelezettségek érvényesítésére. Következésképpen az említett munkavállalók számára lehetséges kell, hogy legyen az, hogy bírósági úton érvényesítsék az irányelv szerinti, olyan munka- és foglalkoztatási feltételek tiszteletben tartását, mint a minimális bérszintre vonatkozó feltétel.
Márpedig e tekintetben az irányelv lehetővé teszi a munkavállalók számára, hogy a munkaviszonyra alkalmazandó jogtól függetlenül a joghatóságról szóló meglévő nemzetközi egyezmények szerint joghatósággal rendelkező bíróságok tagállamában indítsanak keresetet a szóban forgó munka- és foglalkoztatási feltételekhez való jog érvényesítése érdekében. Ezzel összefüggésben a bíróság megállapítja, hogy a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról szóló rendelet értelmében, amelyre az irányelv „a joghatóságról szóló meglévő nemzetközi egyezmények” fordulattal közvetetten hivatkozik, a valamely tagállam területén letelepedett munkaadó annak a tagállamnak a bíróságai előtt perelhető, amelyben lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik.
Következésképpen a bíróság kimondja, hogy a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy az érintett gépjárművezetők munkaadója Magyarország joga szerint e tagállamban rendelkezik-e székhellyel vagy lakóhellyel. Amennyiben ez a helyzet, úgy e munkavállalók a francia minimálbérre vonatkozó franciaországi előírások megsértésére hivatkozva perelhetik Magyarországon a munkaadójukat.
A bíróság kimondja, hogy a kérdéses napidíj a részét képező, kiküldetéshez tartozó juttatásnak minősül, kivéve, ha azt a kiküldetés kapcsán ténylegesen felmerült költségek, mint például utazás, lakás és ellátás megtérítésére fizetik ki, vagy ha az olyan pótléknak felel meg, amely módosítja a munkavállaló által végzett munka és az általa kapott ellenszolgáltatás viszonyát.