A tó olyan meleg, hogy úgy érzi magát benne az ember, mintha egy pezsgőfürdőben lenne

 – nyilatkozta egy férfi az NBC-nek a New York állambeli Seneca-tó állapotáról. A tó hőmérséklete a helyiek szerint folyamatosan emelkedik a Greenidge Generation erőművének hatására, melyet az Atlas nevű cég üzemeltet bitcoinbányászat céljából. 

A kriptopénz bányászatra összesen 8000 számítógépet használnak fel, és egy ekkora telepet hűteni kell, amelyet a Senecából kivont vízzel old meg az üzemeltető. A felhasznált vizet később visszaengedik, ami a helyiek szerint egyértelműen felforrósítja a tó vizét.

Az erőmű vezetője azzal védekezik, hogy minden törvényi előírást betartanak, a létesítmény pedig új munkahelyeket teremtett. 

Az Atlas 60 millió dollárt költött a Greenidge erőmű korszerűsítésére, majd a gyorsabb megtérülésének reményében fordult a felé 

– mondta Jeff Kirt, a vállalat vezérigazgatója az NBC-nek. Az erőmű jelenleg 31 embernek ad munkát a környéken. A tóba nyaranta napi 500 millió liter víz beengedésére van engedélye a Greenidge-nek a Keuka-tó csatornáján keresztül, illetve 641 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátására van engedélye az erőműnek.

 

 

Címlapkép: BELGA MAG / Belga /AFP