Szekszárdi Public Relations Akadémia címmel rendezett tanácskozást a Pécsi Tudományegyetem pénteken. A rendezvény témája a fenntarthatóság értelmezése volt, elsősorban a kommunikáció, a PR szakma oldaláról megközelítve.

A fenntartható fejlődés alapvető kérdései a múlt század hatvanas éveitől kezdődően foglalkoztatják a tudósokat, a gazdasági szakembereket és a közvéleményt egyaránt.

A 20. század második felétől az egyre erősebben jelentkező társadalmi és környezeti kihívások hatására sok területen megjelentek olyan válaszreakciók, amelyek az emberi tevékenységek által generált negatív visszacsatolások hatásait próbálják tompítani. A szekszárdi rendezvény ennek a folyamatnak a kommunikációs hatásait vizsgálta, neves hazai és nemzetközi szakértők részvételével.

Fotó: Shutterstock

Roger Scruton, a közelmúltban elhunyt angol filozófus szerint létezik „egy megszívlelendő tanulság mindazok számára, akik a környezet kérdéseiről gondolkoznak. Egyetlen nagy ívű projekt sem lehet sikeres, ha nem a kis léptékű, gyakorlati gondolkodásunkban gyökerezik.” Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódott megnyitó beszédében Horváth Péter János, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke, aki egyben a szekszárdi kar Környezetfilozófia, Bioetika és Zöld Filozófia Kutatócsoportjának tagja.

A MEKH elnöke elmondta:

a környezeti kihívások különösen az energetikai szektor szempontrendszerében nyernek értelmet, ezért a szabályozó hatóságnak a jogszabályok betartatásán túl, sokkal nagyobb társadalmi felelőssége van.

Napi munkája során példamutató módon és hitelesen kell képviselnie a fenntarthatósági elveket, valamint aktív szerepet kell vállalnia a tudatos energiahasználat népszerűsítésében mind a fogyasztók, mind az energetikai és közműszektor vállalatai irányában.

A kar dékánja, Prof. Dr. Szécsi Gábor a PR aranykoráról szóló bevezető előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudatos médiafogyasztókká váló új generációk körében

az átgondolt PR stratégiák eredményeként mozgósító ereje lehet az olyan történeteknek, amelyek gyújtópontjába a környezet megóvása, a természeti kincsek megbecsülése kerül.

A program további részében a Pécsi Tudományegyetem munkatársai mellett a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a New York University munkatársai ismertették kapcsolódó kutatásaikat. A gyakorlat oldaláról a területfejlesztés, a közszolgáltatások és a PR tanácsadói szakma is képviseltette magát; bemutatták a fenntarthatósághoz, zöld kommunikációhoz kapcsolódó szervezeti megoldásaikat.

A rendezvény a jól ismert szekszárdi rendező, producer, Kindl Gábor bejelentésével zárult.

Az idei cannes-i filmfesztiválra ugyanis meghívást kapott a szekszárdi kezdeményezésű Shoot for Earth (Forgass a Földért!) 24 órás filmkészítő világjáték,

amelyet az egyetem és a MEKH is támogat. A versenyben díjazott filmek közül azok, amelyek mobiltelefonnal készültek, bemutatásra kerülnek a filmes világ idei legjelentősebb eseményének ígérkező fesztiválon.