A turisztikai jelzőlámpa a minisztérium, az Állami Természetvédelem és a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség közreműködésével jött létre. A kezdeményezés célja, hogy a nemzeti parkok és védett övezetek látogatottságáról napi szinten tájékoztassák a kirándulókat, akik ennek köszönhetően, az aktuális adatokat figyelembe véve a kevésbé túlzsúfolt turisztikai célpontok felfedezése mellett dönthetnek – írja az Új Szó.

Fotó: Shutterstock

A jelzőlámpa inspirálhatja őket a kevésbé ismert helyek meglátogatására. Ezáltal tehermentesül a természet a nyaralók nyomásától, valamint a nyugalomra vágyók számára biztosítva lesz a kényelem a természetben

 – áll a tárca indoklásában.

A sajtótájékoztatón kiderült, a weboldal még kezdeti fázisban van, de a készítői szerint már az idei szezon alatt bővülhet a kínált szolgáltatások sora.

A szaktárca érvelése szerint a koronavírus-járvány miatt egyre többen előnyben részesítik a belföldi üdülést – a szlovákiai erdők havonta 2,5 millióval több látogatót fogadnak, mint a járvány kitörése előtt. 

Ez volt az első számú ok, amiért a minisztérium alkalmazottai elkezdtek kidolgozni egy segédeszközt, ami megkönnyítheti az utazók dolgát.

A www.turistickysemafor.sk portál megnyitása után Szlovákia térképét látjuk, melyen zöld, narancssárga és piros túrázó figurákat helyeztek el, méghozzá attól függően, mennyire magas az adott terület látogatottsága. 

Fotó: https://www.turistickysemafor.sk

Az alkalmazás nem a látogatottság korlátozására irányul. Ez azt jelenti, ha valamilyen helyszín piros lesz, a turisták folytathatják a túrát, nem fogja őket ebben megakadályozni az állami természetvédelem egyetlen alkalmazottja sem

 – magyarázta Dušan Karaska, Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség vezetője.

A turisztikai jelzőlámpához jelenleg naponta 230 helyszínről érkezik jelentés az aktuális létszámmal kapcsolatban. 

Az adatokat a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség munkatársai szolgáltatják. Karaska elmondta, összesen 90 kollégájuk van, és további 900 önkéntes segíti a munkájukat. Ami az adatgyűjtés menetét illeti, az alkalmazott reggel 8 és 9 óra között ellátogat a védett területre, felméri, körülbelül hány vendég érkezik a nap folyamán, s mobiltelefonon keresztül elküldi a becsült létszámot a központi rendszerbe. Miután mind a 230 megfigyelt területről beérkezett számokat feldolgozták, legkésőbb délelőtt 10-ig frissítik a jelzőlámpát.

A dolgozónak számolnia kell a körülményekkel, azzal, hogy az aktuális helyzetet látja, amikor még csak érkeznek a turisták. Az eddigi tapasztalataik alapján kell megsaccolniuk, mennyien lesznek a délutáni csúcsidőben

 – mondta Karaska, majd hozzátette, nem akarják szabályozni a kirándulók számát a természetben, a cél az, hogy tájékoztassák őket.

Tiltás helyett tájékoztatás

Juraj Smatana, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára hangsúlyozta, a jelzőlámpával szeretnék támogatni az idegenforgalom fellendülését a kevésbé felkapott régiókban is. 

Ha a weboldal olyan hatékony lenne, hogy a túlterhelt övezetből átirányítaná a kevésbé látogatott helyekre az embereket, és ezáltal olyannyira tehermentesítené őket, hogy a korábban kevésbé népszerű helyek lennének túlzsúfoltak, az lenne a legjobb jele, hogy a projekt működik

 – jegyezte meg az államtitkár. 

Készül a mobilalkalmazás

A jelzőlámpa fejlesztésén jelenleg is dolgoznak az érintett intézmények munkatársai. Egyelőre egy nap egyszer frissítik a térképet, a tervek szerint ez a művelet azonban idővel automatikussá válhat. Smatana pontos határidőt nem mondott, de állította, hamarosan telefonos applikáció formájában is elérhető lesz a szemafor. Ha minden a terv szerint halad, idővel sikerülhet bevezetni, hogy maguk az üdülők számoljanak be a turistahelyzetről.