Július 2-án zárult a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázata, amire L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, korábbi kultúráért felelős államtitkár is pályázik – írta meg a Mandiner. A portál információi szerint 

a pályázókat július 12-én hallgatják meg, és az új főigazgató augusztus 1-én áll munkába.

L. Simon szerint egyfelől a nagy, látványos kiállítások rendezésének versenyébe a korábbi évekhez képes sokkal jobban kell beszállnia a Nemzeti Múzeumnak, másfelől vállalnia kell a komoly hazai és nemzetközi vitákat olyan kényes témák, történeti kérdések felmutatásával, amilyenekkel az elmúlt évtizedekben a múzeum vezetése nem mert komolyabban foglalkozni. Példaként a Horthy-korszak, a Bethlen-kormány tevékenysége, a kuláküldözés vagy a kommunista rendszer egyházellenességének bemutatását hozza.

Fotó: Vasvári Tamás/MTI

L. Simon szerint a jelenlegi állandó kiállítás mindenképp megérett egy újabb felülvizsgálatra mind léptékét, mind jellegét tekintve; 

különös tekintettel a huszadik századi részre, amelyhez szerinte bátran, narratívát alakító szándékkal kell hozzányúlni.

L. Simon jelentős bérkompenzációt sürget. Tervei között szerepel a Petőfi Irodalmi Múzeumban már pilot projektként bevezetett életpályamodell adaptálása is – olvasható a cikkben.