BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sztrájkba léphetnek a légiirányítók

Határozatlan időre sztrájkba léphetnek a HungaroControl légiirányítói Ferihegyen, miután a bértárgyalások nem jártak sikerrel. A navigációs cég a járványra hivatkozva nem tud nagyobb emelést ajánlani.

Három éve zajló tárgyalások után a HungaroControl nem tudott megállapodni a vállalat három szakszervezete közül az egyikkel – írja a Magyar Nemzet. A Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezetével (CMLISZ) a bértárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a szakszervezet már kedden sztrájkot indíthat.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A légiforgalmi vállalat 2020 márciusától – 2019 azonos időszakához képest – több mint 60 százalékos bevételcsökkenést szenvedett el. Ugyanez a légiforgalmi irányítók terhelését is csökkentette, akár 30 százalékkal is.

Míg ez sok más navigációs cégnél a fizetések csökkentését vagy leépítéseket eredményezett, a HungaroControl 2021 és 2023 között évi 5 százalékos emelést adna a CMLISZ-nek. Ez az ajánlat azonban a szakszervezet számára nem volt elfogadható, így keddtől kezdődhet  munka beszüntetése, ha a felek nem tudnak megállapodni a hátralévő időben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.