BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Moderna kétszer annyi antitestet termel, mint a Pfizer

A friss amerikai tanulmány 2500 belga egészségügyi dolgozó részvételével vizsgálta az oltás utáni ellenanyagszintet.

Az Amerikai Orvosi Szövetség által hétfőn publikált kutatás szerint a Moderna vakcinája összességében több mint kétszer annyi antitestet termelt, mint a Pfizer/BioNTech oltóanyaga. A kutatás 2500 belga egészségügyi dolgozó bevonásával készült, akik a Moderna- vagy a Pfizer-vakcina mindkét adagját megkapták — írja a MarketWatch.

Fotó: NurPhoto/AFP

 

Az eredmények szerint korábban a fertőzésen átesetteknek magasabb volt az ellenanyagszintjük, mint azoknak, akik nem kapták el a koronavírust.

Azok között, akik nem estek át a fertőzésen, a Modernával oltottak esetében 2881 egység volt milliméterenként az ellenanyagszint mértéke, míg a Pfizer/BioNTechhel oltottaknál jóval kisebb, 1108 egységnyi antitestszintet mértek. 

A tanulmány szerint több oka is lehet annak, hogy eltérő mértékű az antitestszint a különböző vakcinák esetében. Egyrészt az antitestek számára befolyással volt a két oltás között eltelt idő: míg a Modernánál négy hét telt a két dózis beadása között, a Pfizernél csupán három. Másrészt a mért ellenanyagszintre az életkor is befolyással volt, a legmagasabb szintet a 35 év alattiak körében mérték. Továbbá a  kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a Moderna magasabb koncentrációban tartalmazta ugyanazt az aktív hatóanyagot, mint a Pfizer.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.