Az amerikaiak harmada átesett a Covidon tavaly
Az amerikaiak csaknem egyharmada megfertőződhetett tavaly az új típusú koronavírussal a Columbia Egyetem kutatása szerint.
A Nature tudományos folyóirat friss számában publikált tanulmány szerzőinek becslése szerint 103 millió ember, vagyis a lakosság 31 százaléka lett fertőződött meg 2020-ban.
A fertőzöttek túlnyomó többsége nem került a megerősített esetek közé
– mondta Jeffrey Shaman, a Columbia Egyetem környezeti egészségtani professzora.

A hivatalos számok csak az összes becsült fertőzéses esetek 10 százalékát tették ki márciusban, a pandémia kitörésekor, amikor a tesztelés még nem volt széles körben hozzáférhető, de a kutatók szerint az arány decemberre már 25 százalékra emelkedett.
Az enyhe tüneteket mutató vagy tünetmentes fertőzöttek, akik ettől még terjeszthették a vírust, kisebb valószínűséggel vizsgáltatták meg magukat
– magyarázták.
A tesztelés és a kezelések idővel javultak. A fertőzöttek közül a Covid–19-cel összefüggésben elhunytak aránya a tavaszi hullám 0,8 százalékáról 0,3-re csökkent az év végére, amikor a valódi fertőzések 25 százaléka tükröződött a hivatalos számokban.
Az Egyesült Államokban a teljes halálozási arány augusztus 25-én 1,6 százalék volt az Oxfordi Egyetem Our World in Data (Világunk az adatokban) szervezetének hivatalos adatai szerint.
Az amerikai tudományos akadémia a múlt hónapban tette közzé a Washingtoni Egyetem becslését, amely szerint idén márciusra az amerikaiak körülbelül egyötöde kapta el a vírust.
Az Egyesült Államok még mindig a világ legfertőzöttebb országa.
Nem használják az amerikaiak a koronavírus-kontakt applikációt
A felhasználóknak csupán a 2 százaléka jelentette be, hogy beteg.


